Túl későn ébredt fel a Bihar FC az újonc otthonában
Túl későn ébredt fel a Bihar FC az újonc otthonában

Fotó: Prima Sport

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A váradiak kétgólos hátrányból kétszer is visszakapaszkodtak a mérkőzésbe, pontot azonban már nem sikerült menteniük a II. Liga egyik meglepetéscsapata ellen.

Vereséggel folytatta bajnoki szereplését a Bihar FC, amely a II. Liga hatodik fordulójában 3–2-re kikapott az újonc Popești-Leordeni vendégeként. Erik Lincar együttese az első félidőben gyenge teljesítményt nyújtott, a szünet után viszont nagyobb fokozatra kapcsolt, és az utolsó percekben az egyenlítéshez is közel került.

A veretlenül álló Ilfov megyeiek már a 8. percben megszerezték a vezetést.

Ionuț Nadolu bal oldali beadása után a váradi védelem képtelen volt felszabadítani, a labda végül Quadri Taiwo elé került, aki közelről a kapuba lőtt (1–0).

A Bihar FC a 14. percben egyenlíthetett volna, Nicu Modan azonban nem tudta kihasználni a lehetőséget. Nem sokkal később Antonio Cruceru mintegy húsz méterről a jobb kapufát találta el. A túloldalon Nadolu is a kapufát döngette meg, majd amikor már úgy tűnt, egygólos hazai vezetéssel zárul a félidő, ismét Taiwo villant. A nigériai támadó Nadolu beadását megelőzve Mihai Velisart, hat méterről juttatta a hálóba (2–0).

Ez már a 20 éves csatár hetedik találata volt a bajnokságban.

Erik Lincar a szünetben négyet cserélt, Nik Jermol, Dragoș Tescan, Alexandru Bota és a Bihar FC-ben bemutatkozó Jozef Dolny is pályára lépett. A változtatások gyorsan meghozták az eredményt. Botát az ötös közelében szabálytalanul állították meg, a megítélt büntetőt pedig Ioan Filip higgadtan értékesítette (2–1).

A váradiak lendületben maradtak, Dolny fejese és lövése, majd Bota próbálkozása is veszélyt jelentett. A fölény ellenére azonban ismét a házigazdák találtak be. A 66. percben Pedro Albino súlyos hibáját Adrian Căpraru használta ki, és a hosszú sarokba lőtt (3–1).

Lincar az utolsó negyedórára Ioan Hora beállításával tovább erősítette a támadósort.

A Bihar FC a 80. percben újra közelebb került: Bota labdát szerzett a tizenhatoson belül, majd éles szögből a kapus mellett a hálóba gurított (3–2). A hajrában a váradiak minden erejüket mozgósították az egyenlítésért. Tescan fejese kevéssel kerülte el a kaput, majd egy vitatható kezezés miatt büntetőt reklamáltak a vendégek. A legnagyobb lehetőség a 93. percben maradt ki, amikor Hora visszatett labdáját Mihai Orban ígéretes helyzetből a léc fölé lőtte.

A Bihar FC így pont nélkül távozott Clinceni-ről, és a következő fordulóban sem vár rá könnyebb feladat: szeptember 12-én, szombaton 13.30 órától a Bukaresti Steauát fogadja a Bodola Gyula Stadionban.

II. Liga, 6. forduló:
Popești-Leordeni–Bihar FC 3–2 (2–0).
Gólszerzők: Taiwo (8., 45+2.), Căpraru (66.), illetve Filip (50., tizenegyesből), Bota (80.).
Bihar FC: Chirilă – Albino, Antoche, Abel Popa (Hora, 77.), Velisar – Filip – Tudor Călin (Jermol, 46.) – Boiciuc (Tescan, 46.), Cruceru (Bota, 46.), Mihai Orban – Modan (Dolny, 46.). Vezetőedző: Erik Lincar.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben