Jósa Attila
Sorozatban hatodik győzelmét aratta kedden, a kosárlabda Nemzeti Liga 19. fordulójából elhalasztott mérkőzés pótlásán a Nagyváradi VSK U. A Nagyszebeni CSU elleni idegenbeli találkozót hatalmas lendülettel kezdte a váradi együttes, a hosszú idő után újra játékra jelentkező litván irányító, Dovis Bickauskis remekül mozgatta a társait, így az első tíz percet négypontos előnnyel zárta a VSK U (20–24). A második negyedet a hazai csapat kezdte jobban, sorozatban hat pontot szereztek a nagyszebeniek, ezzel a vezetést is átvették, és ezt a szünetig már nem is engedték ki a kezükből (50–46). Az egy félidő alatt kapott 50 pont nem a váradiak védekezését dicsérte, így a második játékrészre elsősorban ezen kellett változtatnia Cristian Achim vezetőedzőnek. A jóval zártabban és agresszívabban védekező VSK U taktikájának ellenszerét nem találta a hazai gárda, a második félidőben mindössze 26 pontot szerzett a Nagyszeben. A harmadik negyedben átvette a vezetést a piros-kék együttes, a továbbiakban pedig folyamatosan nőtt a különbség a két csapat között. A VSK U játékosai ismét elfogadhatóan céloztak távolról, a hárompontos vonalon túli kísérleteik 48 százaléka célba talált, az egyre jobb formába lendülő Mark Ogden palánk alatti játékával pedig megoldódni látszik a lepattanók megszerzésének problémája is. Végeredményben tíz ponttal, 86–76 arányban győzött a VSK U, és ezzel egy pontra megközelítette a táblázat harmadik helyén álló Piteşti Argeş FC csapatát. A nagyváradiak legeredményesebb játékosa a keddi mérkőzésen a honosított Kris Richard volt 21 pontjával, Ogden 19 pontot szerzett, e mellé begyűjtött négy lepattanót, és három labdát is szerzett a mezőnyben. A piros-kékek legközelebb pénteken lépnek pályára, amikor is a Konstancai Athletic csapatát fogadják hazai környezetben.
Jegyzőkönyv
Nagyszebeni CSU – Nagyváradi VSK U 76–86 (20–24, 30–22, 16–22, 10–18)
CSU: Tohătan 9, Tamulis, McGrew 18, Padgett 6, Dragoste 6, Pratt 7, Rotaru, Blake 8, Uţă 10. Vezetőedző: Miguel Angel Hoyo Ramos.
VSK U: K. Richard 21, Holt 3, T. Fometescu 2, Green 15, Gavrilovic 11, Bickauskis 6, Vl. Marinău, Nicolescu 5, Ogden 19, N. Markovic 4. Vezetőedző: Cristian Achim.
Vezette: Alin Faur, Bogdan Podar és Laurenţiu Grigoraş.