Újabb halasztás vár a Nagyváradra tervezett új labdarúgó-stadionra. Cseke Attila fejlesztési miniszter pénteken jelentette be, hogy az állami költségvetésből származó finanszírozás a korábban tervezett 2027 helyett csak 2028-ban kezdődhet meg. A döntés nemcsak a nagyváradi beruházást érinti, hanem a temesvári, brassói és slatinai stadiont is.
A négy létesítmény megépítését még 2024-ben hagyta jóvá a kormány, ezt követően elindultak a közbeszerzési eljárások is. A finanszírozás módja azonban időközben megváltozott. Tavaly arról döntöttek, hogy az érintett önkormányzatoknak a beruházások költségeinek 25 százalékát kell biztosítaniuk, míg a fennmaradó 75 százalékot az állam állja.
A nagyváradi új stadion terve 2019. szeptember 18-án került először nyilvánosságra, amikor Ilie Bolojan akkori polgármester bejelentette az önkormányzat szándékát. Azóta 2523 nap telt el, az építkezés azonban még mindig nem kezdődött el.
A stadiont eredetileg a Váradszentmárton felé vezető út mellett, a Socar benzinkút mögött építették volna fel. Erről a helyszínről 2020 márciusában mondtak le, miután kiderült, hogy öt nagyfeszültségű vezetéket kellene áthelyezni, ami önmagában több mint hárommillió euróba került volna. Ezt követően jelölték ki a jelenlegi helyszínt a Făgărașului utca, a Traian Blajovici utca, a Bihorul Sportlíceum és az állatkert által határolt területen.
Cseke Attila közlése szerint a közbeszerzési eljárások már lezárultak, így megköthetők a tervezési és kivitelezési szerződések. A következő időszakban azonban a munkálatokat az önkormányzatok által vállalt 25 százalékos önrészből kell finanszírozni, az állami hozzájárulás folyósítása ugyanis csak 2028. január 1-jétől kezdődne meg. A jelenlegi tervek szerint 2026-ban és 2027-ben az állami költségvetésből nem számolnak el elvégzett munkálatokat.
A négy stadionra eredetileg összesen 1,8 milliárd lejt irányoztak elő, a közbeszerzések lezárulta után azonban a beruházások együttes értéke 1,42 milliárd lejre csökkent.
A fejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy nem a beruházások törléséről van szó, hanem az állami finanszírozás egy évvel történő elhalasztásáról. Cseke Attila szerint a gazdasági helyzet ellenére továbbra is szükség van a romániai sportinfrastruktúra fejlesztésére.
Miközben az állami finanszírozásra tovább kell várni, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal folytatja a leendő sportkomplexum területének felszabadítását. Az önkormányzat ennek részeként már megvásárolta és átvette a Coloseum rendezvénytermet, amelyet a tervek szerint lebontanak. Júliusban a helyi tanács az Octavian Goga utcai Neopan pékség épületeinek megvásárlását is jóváhagyta, mivel ezek ugyancsak a leendő beruházás által érintett területen találhatók. A teljes terület felszabadításának egyik fontos feltétele a jelenlegi állatkert elköltöztetése is. A városvezetés júniusban jelentette be, hogy az új állatkertet Váradszentmártonban alakítanák ki.

