Vancsik szerint Gavriș jelenléte sokat számított
Vancsik szerint Gavriș jelenléte sokat számított

Fotó: Nagyváradi VSK

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A váradiak egyenlítettek a Szuperliga döntőjében, a siker után a VSK és a román pólóválogatott centere értékelt.

A Nagyváradi VSK elsősorban remek védekezésének köszönhetően 11–10 arányban legyőzte május 17-én, vasárnap este a Bukaresti Steauát a férfi vízilabda Szuperliga nagydöntőjének második mérkőzésén.

A találkozót követően a váradiak centere, Vancsik Levente nyilatkozott.

Vancsik szerint az első mérkőzésen a váradi csapat sokáig kézben tartotta a játékot, ám a hajrában szétesett. A második találkozón éppen ezért az volt a legfontosabb változás, hogy a VSK összeszedettebben pólózott, és végig jobban működött a védekezése.

A center külön kitért a kapusposztra is, ahol Petar Kovacevic vezetőedző ezúttal Raul Gavrișnak szavazott bizalmat. Vancsik úgy látja, ez érezhetően hatott a csapat játékára is:

Idézet
„Szerintem Raul jelenléte ad egyfajta pluszt a csapatnak. Dobozanovtól kevésbé tartanak az ellenfelek a Szuperligában, ellene bátrabban vállalják el a lövéseket, Raulnál viszont úgy tűnik, a hazai mezőnyben sokan kétszer is meggondolják, mikor lőjenek”

– fogalmazott.

A váradi játékos szerint a VSK jól kezdte a mérkőzést, határozottabb volt, és az első három negyedben jobban használta ki az emberelőnyös helyzeteket is. A negyedik negyedben ugyanakkor ismét visszább vett a csapat, amit részben a tét számlájára írt. Úgy vélte, ekkor már mindenki érezte, hogy ezt a győzelmet egyszerűen be kell húzni, emiatt a játék kissé passzívabbá vált. Ez adott lehetőséget a Steauának arra, hogy közelebb jöjjön, ráadásul a hajrában néhány egyéni hiba is segítette a fővárosiakat.

A játékvezetésről Vancsik nem akart hosszan beszélni, de elismerte, hogy a szurkolók molinóján megfogalmazott üzenetnek volt alapja.

A döntő 1–1-es állásról folytatódik Bukarestben, ahol a Nagyváradi VSK-nak legalább egyszer nyernie kell ahhoz, hogy visszahozza a párharcot Nagyváradra, de Vancsik ennél többet remél.

Idézet
„Én nagyon remélem, hogy kettőt nyerünk. Remélem, hogy a mai játékstílust visszük tovább, erre alapozunk, és akkor nem hiszem, hogy gond lehetne”

– tette hozzá.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben