Idén először teljes nyári szezonban euróval fizethetnek a Bulgáriába utazó turisták, miután az ország 2026. január 1-jén csatlakozott az euróövezethez. A változás a romániai nyaralóknak elsősorban praktikus könnyebbséget jelent, hiszen a korábbi években megszokott levaváltásra már nincs szükség, ugyanakkor azoknak, akiknél maradt valamennyi bolgár készpénz korábbi utazásokról, érdemes tudniuk, hogy azt a boltokban és vendéglátóhelyeken már nem használhatják fel.
A leva és az euró 2026. január 1. és január 31. között még párhuzamosan volt használható készpénzes fizetésre, február 1-jétől azonban Bulgáriában már kizárólag az euró számít hivatalos fizetőeszköznek, a levát pedig csak átváltani lehet.
A hivatalos átváltási árfolyam rögzített, 1 euró 1,95583 levának felel meg, vagyis nem piaci árfolyamról van szó, hanem olyan fix értékről, amelyhez minden hivatalos átszámításnak igazodnia kell. Bulgáriában 2026. augusztus 8-ig kötelező az árakat euróban és levában egyaránt feltüntetni, ami segíti a fogyasztókat abban, hogy ellenőrizni tudják az átszámítás helyességét, és könnyebben észrevegyék az esetleges indokolatlan kerekítéseket.
Még átváltható a rajtunk maradt készpénz
Akinek maradt levája korábbi bolgár nyaralásokról, annak nem kell attól tartania, hogy a pénz értéktelenné vált, de fizetni már nem tud vele. A Bolgár Nemzeti Bank korlátlan ideig és díjmentesen váltja át a leva bankjegyeket és érméket euróra, míg a kereskedelmi bankok és egyes postahivatalok ezt csak átmenetileg biztosítják. Ezek az intézmények 2026. június 30-ig kötelesek ingyenesen átváltani a levát, ezt követően már díjat számíthatnak fel, illetve fokozatosan meg is szüntethetik ezt a szolgáltatást.
A bankkártyás fizetés is egyszerűbbé vált, mert a romániai turistáknak már nem kell lej és leva közötti átváltással számolniuk, hanem a kártyás költések közvetlenül euróban jelennek meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden bank ugyanazt az árfolyamot alkalmazza, ezért érdemes indulás előtt ellenőrizni a saját bank devizaváltási feltételeit és esetleges díjait, különösen akkor, ha valaki lej alapú bankszámlához tartozó kártyával fizet. ATM-használatnál és kártyaterminálnál továbbra is előfordulhat, hogy a rendszer felajánlja a lejben történő elszámolást, ilyenkor azonban általában kedvezőbb elutasítani ezt a lehetőséget, mert a dinamikus valutaváltás sok esetben rosszabb árfolyamot jelent, mint amit a saját bank alkalmaz.
Mennyiért lehet enni, inni, strandolni és közlekedni?
Az euró bevezetése mellett a turisták számára a legfontosabb kérdés továbbra is az, hogy a mindennapi kiadásoknál milyen összegekkel kell számolniuk. A 2026 nyári árösszesítések alapján
míg a koktélok ára jellemzően 4 és 7 euró között mozog. Egy kávé vagy üdítő ára többnyire 1,5–3 euró, egy hagyományos shopszka saláta 3–5 euró, egy főétel egy egyszerűbb vagy középkategóriás vendéglőben 7–15 euró, a grillezett hal vagy tengeri étel pedig általában 8–16 euró körüli összegbe kerül.
Aki gyorsabb, egyszerűbb étkezésben gondolkodik, annak a helyi pékségek és utcai árusok jelenthetnek olcsóbb megoldást, hiszen egy banica vagy más sós péksütemény 1–3 euróért is megvásárolható.
de a közvetlenül tengerparti sétányokon működő helyeken ennél jóval magasabb számlák is előfordulhatnak, különösen akkor, ha halat, tengeri ételeket, koktélt vagy több italt is rendelnek. A turistáknak továbbra is érdemes figyelniük arra, hogy egyes ételeket adagonként vagy súly alapján áraznak-e, mert a 100 grammra megadott hal- vagy hústarifa könnyen félrevezető lehet.
Az apartmanban megszálló vagy saját bevásárlással számoló turisták számára az országos átlagárak adhatnak támpontot, ugyanakkor a tengerparti üdülőhelyeken egyes termékekért ennél valamivel magasabb árat is kérhetnek. Egy liter tej átlagosan körülbelül 1,60 euróba kerül, fél kilogramm kenyér nagyjából 1 euró, tizenkét tojás körülbelül 3 euró, egy kilogramm csirkemell 7 euró körüli összegért vásárolható meg, míg egy kilogramm paradicsomért átlagosan 2,40 eurót, burgonyáért pedig nagyjából 1 eurót kérnek.
egy középkategóriás bolgár bor pedig átlagosan 6 euró körüli áron vásárolható meg. Ezek országos átlagok, ezért a népszerű üdülőhelyeken, főként a közvetlen parti üzletekben, valamivel magasabb árakkal is találkozhatnak a nyaralók.
A strandolásnál a leggyakoribb pluszkiadás a napágy és a napernyő bérlése, amely a legtöbb fizetős partszakaszon napi 5–10 euró körüli összegbe kerül. Aki olcsóbban szeretné megoldani a strandolást, továbbra is kereshet szabadon használható partszakaszokat, ahol saját törölközővel vagy napernyővel lehet letelepedni, de a népszerű üdülőhelyeken ezek a részek gyorsan megtelhetnek. A víziparkok belépői általában 20–30 euró között mozognak, a hajókirándulásokért többnyire 15–35 eurót kérnek, míg a rövidebb helyi buszjáratok, például a Napospart és Neszebár közötti közlekedés, 1–2 euróból megoldhatók.
A Burgasz repülőtere és a Napospart közötti előre lefoglalt transzfer ára rendszerint 25–45 euró autónként. Az autóval érkezők számára jó hír, hogy Bulgáriában továbbra is viszonylag kedvezőek az üzemanyagárak, június végén egy liter 95-ös benzin országos átlagban 1,48 euróba, míg a gázolaj 1,49 euróba került.
Korábban írtuk

