A gyászhírt az általa alapított Sebő-együttes jelentette be a Facebookon, egy József Attila-idézet kíséretében:
„Hát dolgoztam hiven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.”
„Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”
Sebő Ferenc a székesfehérvári zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait, később pedig a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát. Építészként helyezkedett el, majd utóbb, 1989-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatának zenetudományi szakán is diplomát szerzett.
1971-től 1973-ig a 25. Színház zeneszerzője és előadója volt. Szerepelt Jancsó Miklós Még kér a nép és Zolnay Pál Fotográfia című filmjeiben. Rádió- és televíziószereplések mellett 1973 és 1980 között a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Bartók Béla amatőr táncegyüttes zenei vezetője is volt, továbbá bekapcsolódott a népzenekutatásba is: a Népművelési Intézet kutatási osztályának előadója lett.
mozgalom meghatározó alakja volt.
A Magyar Televízió Zenei Osztályán népzenei szerkesztőként, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakán népzeneoktatóként dolgozott. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársaként kutatómunkát végzett még élete legutolsó éveiben is. 1996 és 2001 között a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője volt, haláláig pedig az általa alapított Hagyományok Házának volt a szakmai igazgatója.
A Híradó.hu emlékeztet, Sebő Ferenc szerepelt a táncházmozgalomról szóló filmben, a Magyar Menyegzőben is, amely az MTVA közreműködésével készült, és az idei év elején debütált a mozikban. Egyik, ha nem a legfontosabb gondolata az volt:

