Halálos balesetek Győrnél: a rendőrség közölte, mi okozhatta a tragédiákat
Halálos balesetek Győrnél: a rendőrség közölte, mi okozhatta a tragédiákat

Fotó: Győr HTP/Győr-Moson-Sopron VMKI

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy az első baleset pénteken 4 óra 30 perc körül történt, amelyben eddig tisztázatlan körülmények között – vélhetően elalvás miatt – egy török állampolgár által vezetett tehergépkocsi a 115-ös kilométernél, a tereléssel elzárt úton leállított munkagépeknek ütközött és kigyulladt; a sofőr a balesetben életét vesztette – írja az MTI.

A helyszínen már több rendőri egység intézkedett, amikor 5 óra 15 perc körül, valószínűleg a lassuló forgalom következtében, újabb közlekedési baleset történt az autópálya 113-as kilométerénél, mintegy 1600 méterrel az előző balesettől.

Ennek során egy moldáv kisbusz – feltehetően elalvás miatt – nekiütközött az előtte haladó ukrán járműszerelvény hátuljának. A baleset következtében a kisbuszban utazó külföldi férfiak közül heten elhunytak, két embert a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak – közölték.

A rendőrség az adott útszakasz Hegyeshalom felé vezető oldalát teljes szélességben lezárta, a forgalmat elterelte. Időközben a szemle és a mentési munkálatok véget értek, az autópályán megindult a forgalom.

A balesetek körülményeit a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja – áll a közleményben.

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben