Romániai idő szerint 22 óra 20 perc körül a nyugati horizont felett 17 fokos magasságban ragyogó Vénusztól mindössze 1,6 fokos távolságra, balra lefelé lesz látható a Jupiter – olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében.
A jelenség szabad szemmel is megfigyelhető, kisebb távcsővel a Jupiter apró korongja és legfényesebb holdjai, nagyobb nagyítás mellett pedig a Vénusz fázisa is megpillantható lesz.
Mivel a páros viszonylag alacsonyan tartózkodik az égbolton, megfigyelésükhöz mindenképpen tiszta, kitakarásmentes nyugati látóhatár szükséges. A Vénusz és a Jupiter közelsége egy héten át követhető az alkonyati égen.
Június 9-én a Merkúr is különleges pozícióba kerül: eléri félfázisát, azaz dichotómiáját, amikor a bolygókorong pontosan fele részben lesz megvilágítva.
A bolygó szabad szemmel is látható lehet, de megtalálását jelentősen megkönnyíti egy kézi binokulár, a félkorong észleléséhez pedig legalább százszoros nagyítású, állványos távcső szükséges – idézi az MTI a csillagvizsgáló közleményét.

