Ezt hívják képviseleti demokráciának és ezt írja elő a jelenlegi alaptörvény - rögzítette a kormányfő az egyik posztjához fűzött kommentjében.
Magyar Péter megjegyezte:
– mutatott rá.
Sulyok Tamás szombaton írta alá az alaptörvény 17. módosítását, ezzel július 20-án 0 órától megszűnt a köztársasági elnöki mandátuma.
Vasárnap a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben azt javasolták, hogy Polgár Juditot kérjék fel és válasszák meg államfőnek.
Magyar Péter korábban azt mondta az államfőválasztásról, „tiszta lappal indulunk, nem kötnek minket a korábbi paktumok vagy éppen szokások.”
Hozzátette, ne várják tőlük azt, hogy a régi ellenzék, vagy a Tisza szavazóinak válasszanak elnököt. Akkor döntenek jól, ha olyan elnököt választanak, aki végre az egész ország elnöke lesz – mutatott rá, azt kérve a pártoktól, a civilektől, mondják el, kit és milyen értékek miatt tartanak méltónak arra, hogy a köztársaságot képviselje.
Természetesnek nevezte, hogy nem lesz olyan köztársaságielnök-jelölt, aki mindenkinek megfelel.
Magyar Péter közölte, az új államfőnek nem kell hétköznapi értelemben vett politikusnak lennie, sőt, nem kell jogásznak sem lennie.
Magyarországot hosszú éveken át hivatásos, nagyon gyakorlott politikusok, kiváló jogászok vezették, akik pontosan ismerték a hatalom szabályait, a törvények és az alkotmány útvesztőit, és mégis saját érdekeik szolgálatába állították az államot és a jogot – hangsúlyozta.
A köztársasági elnöknek olyan embernek kell lennie, aki őrködik a nemzet egysége és az alkotmányosság felett; lehet biológus, történész, orvos, művész és jogász is, ha integritása és életútja alapján azt lehet hinni róla, hogy erővel, tisztességgel, kitartással és hazaszeretettel el tudja végezni ezt a munkát – rögzítette, hozzátéve, a lényeg, hogy feltétel nélkül szeresse a hazát.

