Varga Csaba az első csúcstámadási kísérletet követően május 18-án ismét útnak indult, hogy megkísérelje a Föld ötödik legmagasabb csúcsa, a Makalu (8485 m) megmászását. A 2-es táborban (~6600 m) töltött éjszaka után másnap felment a 3-as táborba (~7500 m), ahonnan mindössze kétórás pihenőt követően, helyi idő szerint este 7 órakor megindította a csúcstámadást – írják a szerda délutáni bejegyzésben.
Korábban írtuk
A hegymászó elmondása szerint eleinte jól haladt, ám 7800 méter fölött a rendkívüli magasság és a szélsőséges körülmények komoly kihívás elé állították.
– olvasható a tájékoztatásban.
A váradi hegymászó visszatért a 3-as táborba, majd szerda reggel sikeresen leérkezett az alaptáborba.
– fogalmaznak a bejegyzésben.
Varga Csaba eddig hat, 8000 méternél magasabb hegycsúcsra jutott fel, és lobogtatta meg a Nagyvárad feliratos magyar zászlót. Ezzel a ma élő, legtöbb 8000 méternél magasabb hegycsúcsot – pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül – elérő magyar hegymászó. A váradi hegymászó tavaly a világ második legmagasabb hegycsúcsa, a K2 megmászását tűzte ki célul, azonban a rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények miatt kénytelen volt akkor is félbehagyni az expedíciót.

