Orbán Viktor úgy fogalmazott: nem lehet tudni se a napot, se az órát, amikor a brüsszeliek első katonája Ukrajna földjére lép,
Maguk harsogják büszkén és lelkesen, alig várják, hogy európai uniós felségjelű katonák induljanak Ukrajnába – mondta Orbán Viktor, aki az MTI tudósítása szerint a továbbiakban úgy fogalmazott: „látjátok, ukránok, látod, Zelenszkij! Ez itt a magyarok ezeréves állama.”

Fotó: Magyarország Kormánya
Feltette a kérdést: ti azt hiszitek, hogy olajblokáddal, zsarolással, a vezetőink fenyegetésével ránk tudtok ijeszteni? Legyen eszetek, és ezt hagyjátok abba! – szólított fel, kiemelve:
A miniszterelnök azt mondta, „van elég bajotok a keleti fronton, miért támadtok bennünket?” Mi békeszerető és béketűrő nép vagyunk, „adjátok ide az olajunkat, aztán guruljatok a furgonokkal a brüsszeli kasszához a nyugatiak pénzéért, ha már ők nem tudnak nemet mondani” – fogalmazott a kormányfő.
– folytatta, utalva arra, hogy háború van keleten és a Közel-Keleten is. Hozzátette: Ukrajna elzárja az olaj útját Magyarország felé, a másik háború pedig elzárja az olaj útját az óceánok felé.
Felidézte: a 2015-ös migrációs invázió úgy kezdődött, hogy Szíriában kitört a háború, és a milliós tömegek megindultak Európába. Arra figyelmeztetett: Irán kilencszer nagyobb, mint Szíria: 90 millió ember, a térség 400 millió, ráadásul az izraeli-muszlim háborúskodás beköltözött Nyugat-Európába, mert beengedték a migránsokat.
– rögzítette.
Úgy értékelt: „reng a föld” az európai gazdaság alatt is, hiszen egymillió ipari munkahelyet zártak be Nyugaton. Hozzátette, hogy Magyarországon is nehéz négy évük volt és igazságtalannak nevezte, hogy olyan bajoktól kell megvédeniük az országot, amiket mások okoztak.
– szögezte le.
Hangsúlyozta: elegük van az állandósult veszélyekből, izgalommentes, unalmas évekre vágynak, azonban nem ez következik, „megint embert próbáló idők dörömbölnek”.

Fotó: Magyarország Kormánya
Arra figyelmeztetett:
Nem távol akarják maguktól tartani a bajt, hanem egyenesen belemasíroznak: még több fegyver, még több pénz, még több katona – sorolta a miniszterelnök, aki szerint olyan próbatétel előtt állnak, amit még a magafajta „vén csatalovak se láttak”.
Hangsúlyozta: nem lehet tudni se a napot, se az órát, amikor a brüsszeliek első katonája Ukrajna földjére lép, de biztosan tudják, hogy ez meg fog történni. Maguk harsogják büszkén és lelkesen, alig várják, hogy európai uniós felségjelű katonák induljanak Ukrajnába. Ez az, amiből ki kell maradnunk, ez az, amivel szemben meg kell védeni magunkat – jelentette ki.
– rögzítette.
Orbán Viktor kijelentette: ideje, hogy Kijev és Brüsszel is megértse, a „mi fiaink nem fognak Ukrajnáért meghalni, hanem Magyarországért fognak élni”.
Azt mondta: háborúban nem számít, hogy ki vagy, mire jutottál, miben vagy jó, mit akarsz elérni az életben, csak az számít, jól fogod-e a gépfegyvert, az számít, hogyan futsz az ellenség után vagy elől, csak az számít, hány embert öltél meg, hány golyót fogtál fel.
– fogalmazott.
Kiemelte: ő „régi motoros”, elég régóta harcol, hogy tudja, mikor állnak valóban nehéz és fontos választás előtt. „Huszonnyolc nap múlva ilyen választásunk lesz. Nem csupán parlamentre és kormányra szavazunk, hanem sorsot választunk magunknak és az utánunk jövő magyaroknak” – fűzte hozzá.
„Válaszúthoz érkeztünk, ismerem az ilyet. Én is álltam már válaszút előtt, amikor fiatalemberként nemet mondtam a szovjeteknek. Ne feledjétek, mi nem behívni, hanem hazaküldeni szoktuk őket” – fogalmazott.
Hozzátette:
„Válaszút előtt állok most is, veletek együtt, amikor nemet mondok az ukránoknak. Választanunk kell, ki alakítson kormányt: én vagy Zelenszkij. Kellő szerénységgel ajánlom magamat” – mondta.
Úgy folytatta: Brüsszelből a bürokraták, Kijevből a háborús maffiózók zsarolják, fenyegetik és riogatják Magyarországot. Mindenki azzal, amije van: Brüsszelből a pénzeinket, Ukrajnából az olajunkat blokkolják. Azért akarnak kormányváltást Magyarországon, mert „nem adjuk át nekik a kasszakulcsot”.
– sorolta.
Kiemelte: most kell igazán észnél lennünk, mert a magyarok pénzét el akarják vinni Brüsszelbe és onnan Ukrajnába. Mert a háborúhoz pénz kell, és Brüsszelben kifogytak belőle. Kell a magyarok pénze is, de még ez sem elég, kell a hitel is, és kell mögé a tagállamok fedezete.

Fotó: Magyarország Kormánya
„Nem elég nekik a mi pénzünk, még a gyerekeink és az unokáink pénzét is meg akarják szerezni. Ukrajnára hivatkozva adósrabszolgákká akarnak tenni benneteket sokadíziglen” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: „amíg én vagyok a miniszterelnök, nem hagyom, hogy elvegyék, ami a tietek és ami nektek jár, nem hagyom, hogy kizsebeljék Magyarországot”.
Rögzítette azt is:
Kiemelte, 28 kemény nap áll előttük: nem úgy kell nyerniük, mint négy éve, hanem jobban, nem annyi szavazat kell, mint négy éve, hanem több.
Hozzátette: hárommillió szavazat nem a plafon, hanem a küszöb.
– hangsúlyozta.
Orbán Viktor azt mondta, az áprilisi választás után nem „izgágákra”, hanem higgadt, nyugodt és magabiztos vezetőkre van szükség.
– fogalmazott.
Figyelmeztetett azonban: tudni, hogy ez így van, az egy dolog, elmenni és szavazni, az egy másik. A tudás megvan, a szavazat még nincs, az majd április 12-én lehet meg. És meg is lesz, ha megalkuvás nélkül és önmagukkal szemben kíméletlenül végigdolgozzák a következő 28 napot – jelezte.
– zárta beszédét.
Békemenet a nemzeti ünnepen
Orbán Viktor beszédét megelőzően megérkezett a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) által szervezett Békemenet vasárnap kora délután a Kossuth térre, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett díszünnepségre.
A Békemenet a Margit híd budai hídfőjétől fél 12-kor indult el, és a Szent István körút – Nyugati tér – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca útvonalon vonulva nem sokkal 13 óra előtt ért az Országházhoz. A menet vége ekkor hagyta el a hidat.
A Margit hídról elinduló menetet a Szent István körúton sűrű tömeg fogadta, ezért sokan a környező kisebb utcákon átvágva igyekeztek elérni a Kossuth teret, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet.
A tömegben a CÖF-CÖKA vezetőin kívül – mások mellett – látni lehetett Bóka János európai uniós ügyekért felelős minisztert, Nagy István agrárminisztert, Tuzson Bence igazságügyi minisztert, Vitályos Eszter kormányszóvivőt, Magyar Leventét, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárát, Rétvári Bencét, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárát, Fülöp Attilát, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárát, Kocsis Mátét, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét, Simicskó Istvánt, a KDNP frakcióvezetőjét, Menczer Tamást, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatóját, Deutsch Tamást, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának vezetőjét, Szentkirályi Alexandrát, a Fidesz budapesti elnökét, Kubatov Gábort, a Fidesz pártigazgatóját, valamint Pataky Attila és Nagy Feró előadóművészt.







