Frissítés
Török rendszámú kamion és moldáv rendszámú kisbusz érintett a péntek hajnalban az M1-es autópályán történt két balesetben – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére. Czagányi Zsuzsanna elmondta, hogy a két baleset nyolc halálos áldozata férfi.
***
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A tájékoztatás szerint június 12-én, péntek hajnalban 4.30 óra körül egy tehergépkocsi munkagépnek ütközött az M1-es autópálya 114-es kilométerénél; a jármű az ütközés után kigyulladt, a tehergépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette.

Fotó: Győr HTP/Győr-Moson-Sopron VMKI
Nem sokkal később, 5.10 óra körül a 113-as kilométerszelvénynél egy kisbusz nekiütközött egy, az előző baleset miatt forgalmi okból álló tehergépkocsinak. A kisbuszban összesen kilencen utaztak, közülük hét személy a helyszínen meghalt, ketten megsérültek.
A rendőrök a Hegyeshalom felé vezető oldalon az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik.

Fotó: Győr HTP/Győr-Moson-Sopron VMKI
Magyar Péter miniszterelnök a kormány nevében részvétét fejezte ki Facebook-oldalán a balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának: „A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!”

