Frissítés
Úgy tűnik, fokozatosan helyreállnak a Meta szolgáltatásai. A Facebook, a Messenger és az Instagram is egyre több felhasználónál működik ismét, miközben a Downdetector hibabejelentő oldala is újra elérhetővé vált. A friss adatok szerint a leállás csúcspontján a Facebook esetében több mint 127 ezer egyidejű hibabejelentést regisztráltak világszerte. A Messengerrel kapcsolatban mintegy 17 ezer, az Instagramnál pedig több mint 10 ezer panasz érkezett. Az Instagram esetében a hibajelentések száma ezt követően 4 ezer körüli értékre csökkent, ám fél öt után ismét emelkedésnek indult, és rövid időn belül újra megközelítette a 7 ezret. Bár a legtöbb felhasználó szerint a szolgáltatások már mutatnak életjeleket, egyes régiókban továbbra is tapasztalhatók fennakadások.
A felhasználók beszámolói szerint a Facebook nem töltődött be, miközben a Messenger és az Instagram működésében is komoly fennakadások voltak tapasztalhatók. A Downdetector adatai alapján a hibajelzések száma néhány perc alatt ugrásszerűen nőtt: a Facebook esetében délután négy óra után már több mint 41 ezer bejelentést regisztráltak világszerte.
A problémák nem csak a Facebookot érintették. Az Instagramnál a hibajelentések száma néhány százról több ezerre emelkedett rövid idő alatt, míg a Messenger esetében negyedóra leforgása alatt több mint tízszeresére nőtt a bejelentések száma.
A közösségi médiában, különösen az X platformon, folyamatosan érkeznek a felhasználói visszajelzések a Meta szolgáltatásainak akadozásáról. Közben a Downdetector működésében is fennakadások jelentkeztek. Egyelőre nem ismert, hogy ezt a rendkívül nagy számú hibabejelentés okozta-e.
A Meta egyelőre nem közölt hivatalos tájékoztatást a leállás okáról.

