Idén először hirdette meg a Nemzeti Művelődési Intézet a TehetségPaletta Programot, mely rendezvény regionális szakaszának utolsó állomása Nagyvárad volt, szeptember 26-án, pénteken. Tizennyolc egyéni vagy csoportos produkciónak tapsolhatott a közönség.
Helyszíni sajtótájékoztatót szervezett a Körösök Vízügyi Igazgatóság szeptember 25-én, csütörtök délben a korszerűsítés alatt lévő Jád-völgyi víztározónál.
Nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodtak a Szacsvay pedagógusai: a portugál fővárosban a digitális oktatás új módszereit ismerhették meg. A képzésen tanultak a jövőben közvetlenül hozzájárulhatnak a tanórák színesebbé és hatékonyabbá tételéhez.
Különleges őszi eseménnyel indította az év második felét a nagyváradi Waldorf óvoda és a szülői közösség: közös búzavetést szerveztek Hegyközkovácsiban.
Felnőtteknek szóló írásterápiás előadásnak és műhelymunkának adott otthont a váradi Léda-ház nemrégiben. A foglalkozást dr. Mikola Emese pasztorálpszichológus tartotta.
A Nagyváradi Helyi Tanács jóváhagyta több, az önkormányzatnak alárendelt vállalat igazgatótanácsi tagságát. Az elfogadott határozattervezetekből a nevükön kívül más nem derül ki az igazgatótanácsi tagokról.