Az 1989. május 26-án kelt titkos Securitate-feljegyzés jól érzékelteti, milyen súlyos élelmiszer-ellátási gondokkal küzdött Románia, és ezen belül Bihar megye a kommunista rendszer utolsó hónapjaiban.
A dokumentumot nemrég tette közzé a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS). A Securitate-jelentés szerint több alapvető élelmiszerből is komoly hiány alakult ki.
A tej és tejtermékek előállításához szükséges nyersanyagból Bihar megye a tervezett mennyiség mindössze 38 százalékát tudta biztosítani. A tejtermékek választékát tovább szűkítette, hogy
Hiányoztak többek között a sajttermékek (juhsajt, burduf) és a túró, a kiosztott tej pedig
– állt a titkos jelentésben.
Korábban írtuk
A húsellátás sem volt jobb. A Securitate szerint a húskészítmények választéka szűkös volt, és a termékeket nem osztották el egyenletesen.
A kínálatot főként olyan termékek alkották, mint a Mistreț sertésszalámi, az Ignat kolbász, a füstölt szalonna, a virsli és a csont.
A felhasznált hús 60–70 százaléka szükségből levágott állatokból származott, további 25–50 százaléka pedig alacsony tápértékű volt.
– tárta fel a helyzetet a jelentés.
A hiány olykor egészen sajátos megoldásokhoz vezetett: a jelentés arról számolt be, hogy egyes előre csomagolt ételekben a hiánycikknek számító zöldségeket csonttal helyettesítették.
Hiány olajból, cukorból, tojásból is
Olajból sem sikerült teljesíteni az előírt mennyiségeket. A Nagyváradi Olajvállalatnak május 24-ig 208 tonnát kellett volna leszállítania az ICRA Bihornak, ehelyett mindössze 125 tonna érkezett meg.
Ebből Belényesre jutott 2,4 tonna, Nagyszalontára 12,1 tonna, Élesdre mindössze 1,3 tonna, Margittára és Vaskohra pedig egyszerűen nem szállítottak étolajat.
Korábban írtuk
A cukorral sem állt jól a megye. A jelentésben az állt, hogy a Nagyváradi Cukorrépa-feldolgozó Vállalatnál fogyóban volt a piaci ellátásra szánt készlet, és csak a 7000 tonnás állami tartalék maradt.
A tojás még ennél is nagyobb hiánycikk volt. A jelentés szerint az ICS Alimentara és az ICSLF üzleteiben értékesített tojás mennyisége a lakosság szükségletének mindössze mintegy 30 százalékát fedezte.
Késések voltak a búzaliszt és a kukoricaliszt kiosztásában, csökkentették az olajkvótákat, és élesztőből sem állt rendelkezésre elegendő. Konzerv pedig egyáltalán nem volt: sem zöldség-, sem gyümölcs-, sem vegyes konzerveket nem találtak sem a raktárakban, sem az üzletekben.
A tervgazdaság visszásságait jól mutatja a jelentés egyik megjegyzése is. Egyes falvakba olyan termékeket küldtek, amelyekre „magas áruk” miatt nem volt kereslet. A Securitate példaként a Golf cigarettát említi.
A titkos jelentés végül nemcsak az áruhiányt rögzítette, hanem annak társadalmi következményeire is figyelmeztetett. A Securitate szerint:
Néhány hónappal később, 1989 decemberében összeomlott a kommunista rendszer.

