Az egyesület a román vasúttársaság (CFR) májusi jelentéseire hivatkozva közölte, hogy a Kolozsvár és Kissebes közötti, 67 kilométer hosszú szakaszon a munkálatok fizikai készültsége elérte a 62 százalékot. A beszámolót a Mediafax összegezte, mely szerint jelenleg már munkavonatok közlekednek Kolozsvártól egészen Kissebesig, valamint az állomások mellékvágányain is. Az egyik vágányt már teljes hosszában lefektették, míg a második építése is előrehaladott állapotban van, számos helyen már a talpfák is a helyükre kerültek.
A beruházás egyik fontos mérföldköve, hogy a helyreállítási alapból finanszírozott projekt vállalása szerint augusztus 31-ig a teljes tervezett sínmennyiség 90 százalékának a helyére kell kerülnie mindkét vágányon, beleértve az állomási mellékvágányokat is.
A Pro Infrastruktúra ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a villamosítás biztosan nem készül el 2026 végéig, ezért a CFR-nek már most elő kellene készítenie a személyforgalom részleges visszaállítását.
Az egyesület azt javasolja, hogy legkésőbb az év végéig újra induljanak el az utasszállító vonatok a Kolozsvár–Bánffyhunyad–Kissebes útvonalon, még akkor is, ha kezdetben csak dízelmozdonyokkal lehetne közlekedni.
A beruházást továbbra is nehezítik engedélyezési problémák is. A civil szervezet egy különösen ellentmondásos helyzetre hívta fel a figyelmet a Malomszeg (Brăișoru) állomás térségében, ahol egy vadátjáró megépítését éppen azok a környezetvédelmi hatóságok késleltetik, amelyek korábban előírták annak megvalósítását. Mivel a szükséges engedélyek még nem állnak rendelkezésre, a kivitelező ideiglenes nyomvonalat volt kénytelen kialakítani a problémás szakasz megkerülésére. A végleges pálya csak azt követően épülhet meg, hogy lezárul a környezetvédelmi engedély felülvizsgálati folyamata.
A Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal felújításának elhúzódása miatt korábban Ilie Bolojan miniszterelnök is bírálta a kivitelezés ütemét. Márciusban úgy fogalmazott, hogy a három éve tartó vágányzár jelentős kellemetlenséget és gazdasági veszteséget okoz az utasoknak, ezért figyelmeztetést küldtek a kivitelezőknek.
A helyreállítási alapból finanszírozott projekt Románia egyik legnagyobb vasúti beruházása. A munkálatok a Kolozsvár–Nagyvárad–Biharpüspöki vonalat, valamint a Biharpüspöki és a magyar határ közötti szakaszt érintik, összesen 166,216 kilométer hosszan. A több mint 9 milliárd lej értékű beruházás célja a pálya korszerűsítése és villamosítása, amelynek eredményeként a tehervonatok 100, a személyvonatok pedig akár 160 kilométeres óránkénti sebességgel is közlekedhetnek majd.

