Alkotmányellenesnek nyilvánították a Novák-törvényt, ez komolyan érinti a hazai sportolókat
Alkotmányellenesnek nyilvánították a Novák-törvényt, ez komolyan érinti a hazai sportolókat

Fotó: Beliczay László

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.

A kezdeményezőjéhez, Novák Eduárd volt sportminiszterhez kapcsolódóan Novák-törvényként is ismert jogszabályt Nicușor Dan államfő támadta meg az alkotmánybíróságon.

A testület szavazattöbbséggel helyt adott az elnök beadványának. Közleményük szerint a jogszabály azért alkotmányellenes,

mert sérti az európai uniós munkavállalók szabad mozgáshoz való jogát, és a romániai sportolók számára kedvezőbb jogi elbánást biztosít más európai sportolókhoz képest

– írja az Agerpres.

Az államfő tavaly év végén támadta meg az alkotmánybíróságon a Novák-törvényt. Akkori Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy támogatja a román sport fejlesztését és a fiatal sportolók képzésébe való befektetést, de ezeket a célokat a román alkotmánynak és az Európai Unió jogszabályainak megfelelően kell megvalósítani.

Bejegyzése szerint a sportolók állampolgárságára való közvetlen hivatkozás sérti a diszkrimináció tilalmának és a munkavállalók szabad mozgásának elvét, amelyeket az alkotmány és az európai uniós jog egyaránt rögzít.

Emellett szerinte a törvény a munkához való jogot is sérti, mivel korlátozza az európai sportolók hozzáférését a nemzeti versenyekhez. Továbbá nem tesz eleget a törvényalkotás minőségi és egyértelműségi követelményeinek sem, többek között azért, mert derogáció nélkül a hatályos jogszabályok által biztosított általános kereteket meghaladó szabálysértési szankciókat állapít meg.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben