Az alsóház elvetette az RMDSZ jogszabályjavaslatát – írja az Agerpres. Az elutasítás mellett 157, ellene 81 képviselő szavazott, 13-an – köztük a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusai – tartózkodtak.
A tervezet a közigazgatási törvénykönyvet módosítaná úgy, hogy a nemzeti kisebbségek már megszerzett anyanyelvhasználati jogai akkor is fennmaradnának,
Az RMDSZ indoklása szerint ezzel megakadályoznák, hogy átmeneti vagy esetleges demográfiai változások miatt kisebbségi közösségek elveszítsék korábban megszerzett nyelvi jogaikat.
Markó Attila képviselő a parlamenti vitában kijelentette: a javaslat lényege egyszerű, a nyelvi jogok maradjanak érvényben akkor is, ha egy kisebbség aránya 20 százalék alá csökken.
– fogalmazott az RMDSZ politikusa. Hangsúlyozta, hogy nem kizárólag magyar ügyről, hanem valamennyi nemzeti kisebbség jogairól van szó.

Fotó:
„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország”
Dan Tanasă AUR-os képviselő ezzel szemben azt állította, hogy az RMDSZ valójában a magyar nyelv „félhivatalos” státusát akarja megerősíteni Hargita és Kovászna megyében.
– jelentette ki.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond „józan ésszel belátható kérdésnek” nevezte a törvénymódosítást.
– jelentette ki. Tanasă bírálatára válaszolva felrótta az AUR-nak, hogy korábban kiállt Călin Georgescu mellett.
Az AUR képviselője erre azt válaszolta Csoma Botondnak:
majd ugyanezt magyarul is megismételte.
Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő azzal érvelt, hogy a tervezet összhangban van az Európai Unióban támogatott kisebbségi nyelvi jogokkal.
– tette fel a kérdést.
Tanasă válaszában azt állította, hogy a román kisebbségvédelmi szabályozáshoz hasonló
majd történelmi sérelmeket felidézve bírálta az RMDSZ-t és a magyar kisebbségi követeléseket.
A tervezetet döntő házként a szenátus vitatja.

