Bihari Napló
Az elnöki hivatal 17,5 millió lejt utal vissza az államkasszába az idei költségvetéséből
Az elnöki hivatal 17,5 millió lejt utal vissza az államkasszába az idei költségvetéséből

Fotó: presidency.ro

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Nicușor Dan államfő kedden közölte, hogy az elnöki hivatal visszautal az államkasszába 17,5 millió lejt az intézmény számára erre az évre elkülönített összegből.

Az X-en közzétett bejegyzésében az elnök hangsúlyozta, ahogyan azt már júliusban kilátásba helyezte, az elnöki hivatal „nem szimbolikus gesztusokkal”, hanem saját költségvetésének csökkentésével veszi ki a részét a megszorításokból.

Ennek megfelelően tájékoztatta a költségvetés-kiigazítás elfogadására készülő kormányt, hogy az elnöki hivatal visszautal az államkasszába 17,5 millió lejt, ami az erre az évre eredetileg megszabott költségvetésének mintegy 17 százalékát teszi ki.

Nicușor Dan szerint 'normális', hogy a jelenlegi helyzetben az elnöki hivatal is járuljon hozzá a kiadások csökkentéséhez, tájékoztat az Agerpres.

Idézet
Nem kérhetjük az emberektől, hogy hozzanak áldozatokat, ha nem teszi az állam is ugyanezt. Ez nem politikai gesztus, hanem jóérzés kérdése. Továbbra is elkötelezettek vagyunk egy karcsúbb, hatékonyabb és emberközelibb államapparátus mellett

– fogalmazott bejegyzésében az államfő.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben