Benyújtja a bizalmatlansági indítványt az AUR és a PSD, ha meglesz a legalább 233 aláírás
Benyújtja a bizalmatlansági indítványt az AUR és a PSD, ha meglesz a legalább 233 aláírás

Fotó: Robert Ghement/Agerpres

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közös bizalmatlansági indítványát akkor fogják benyújtani, amikor meglesz a 233 támogató aláírás – nyilatkozta hétfőn George Simion.

Az AUR elnöke szerint a Béke – Románia az első parlamenti frakció törvényhozói is támogatják a kezdeményezést. Ha összegyűl a 233 aláírás, már kedden benyújthatják a dokumentumot, a szavazásra pedig május 5-én kerülhet sor – írja az Agerpres.

Idézet
Nekünk az az érdekünk, hogy megbuktassuk a Bolojan-kormányt. Ha a PSD-nek is ez az érdeke, ott lesz az aláírók között

– fogalmazott Simion, hozzátéve, hogy ha két bizalmatlansági indítványt nyújtanának be, és mindegyik párt a sajátját támogatná, nem tudnák megbuktatni a jelenlegi kabinetet. Az ellenzéki párt elnöke ismét hangsúlyozta, hogy alakulata előre hozott választásokat szeretne, mert meggyőződésük, hogy másképp alakulna a parlament összetétele.

Kérdésre válaszolva azt is leszögezte, hogy az AUR vállalná a közös kormányzást a PSD-vel.

Simion ugyanakkor felszólította Nicușor Dan államfőt, hogy tisztelje az AUR-t és a szavazóit. Ezt annak kapcsán jegyezte meg, hogy az államfő korábban több alkalommal is kijelentette, nem fog olyan kormányt támogatni, amelyiknek a Románok Egyesüléséért Szövetség is tagja.

Az AUR elnöke ugyanakkor a bizalmatlansági indítvány támogatására biztatta a képviselőket és szenátorokat.

Idézet
Olajágat nyújtok és készen állok mindenkivel párbeszédet folytatni a nemzeti megbékélés érdekében

– fogalmazott.

Simion azt is közölte, hogy Călin Georgescut is „tájékoztatta” az AUR terveiről.

Egy bizalmatlansági indítvány benyújtásához 116 képviselő és szenátor aláírására van szükség, a dokumentum parlamenti elfogadásához pedig 233 szavazat szükséges.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben