A kormányalakítással megbízott néppárti EP-képviselő beterjesztette a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alkotott kabinet névsorát a képviselőház és a szenátus elnökének.
Mureșan szerint kormánya
egy modern, jóléti, igazságos és biztonságos Románia megteremtése érdekében.
Azt ígérte:
- nem emelnek adót,
- „amint lehet” visszatérnek a 19 százalékos áfára (a tavaly bevezetett 21 százalékról),
- folytatják az állam karcsúsítását, a bürokrácia visszaszorítását,
- egységes kormányablakokat hoznak létre.
A miniszterelnök-jelölt szerint ideje a két éve befagyasztott nyugdíjakat és a közalkalmazotti béreket emelni,
Az is a kormányprogramban szerepel, hogy a 2009-es népszavazás szellemében, a lakosságcsökkenést kimutató népszámlálási adatoknak megfelelően csökkentsék a parlament létszámát. Muresan ugyanakkor leszögezte: sosem fog olyan intézkedést támogatni, amely hátrányosan érintené a – jelenleg kedvezményes módon parlamenti képviselethez jutó – nemzeti kisebbségek érdekeit.
A Mureșan által javasolt kabinetben nem lenne már tárcanélküli miniszterelnök-helyettesi poszt, mindhárom párt kormányfőhelyettese miniszteri tisztséget is betöltene a kormányban. Az államtitkárok számát tárcánként háromra korlátoznák.
A minisztériumokat nem szervezik át, a Mureșan-kabinet 16 miniszterjelöltje közül 10 a jelenlegi PNL-USR-RMDSZ ügyvivő kabinetnek is tagja.
Korábban írtuk
Bizalmi szavazás előtt: szükség lenne a PSD-re
Mureșan elismerte, hogy a négypárti Európa-barát nagykoalíciót májusban felrugó, a Bolojan-kabinetet szélsőjobboldali segítséggel megbuktató
a PSD nélkül a PNL-USR-RMDSZ koalíciónak mindössze 170 szavazata van a szükséges 233 helyett.
Sorin Grindeanu PSD-elnök azonban több ízben leszögezte: pártja nem járul hozzá Bolojan „megszorításokon alapuló, a szegényeket megsarcoló elhibázott gazdaságpolitikájának” folytatásához és nem szavaz bizalmat a Muresan-kormánynak.
Mureșan szombaton azt mondta: ha a bizalmi szavazáson a szociáldemokraták ismét a szélsőjobboldallal azonos álláspontra helyezkednek,
Romániában pedig tovább mélyül a négy és fél hónapja tartó politikai válság, hiszen megnyílik az út az előrehozott választások előtt. A bizalmi szavazás időpontjáról a kétkamarás parlament egyesített házbizottsága dönt.
Szerdán szavaz a parlament a Mureșan-kormányról – a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatása hétfőn és kedden zajlik
Szerdán szavaz a parlament a Mureșan-kormányról – döntötte el szombaton a képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága. A két ház együttes ülése szerdán 13 órakor kezdődik majd.
A miniszterjelölteket hétfőn 14 és 20 óra, illetve kedden 10 és 20 óra között hallgatják meg a parlamenti szakbizottságok. A meghallgatások részletes menetrendjét közzéteszik a képviselőház honlapján.
A szerdai szavazást megelőző vitán Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnöknek összesen 30 perces felszólalási időt biztosítanak, amelyet a vita elején és végén használhat fel.
Ennek megfelelően
- a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti frakciója 11 perces,
- a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 8 perces,
- a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 7 perces,
- a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 5 perces,
- az RMDSZ 3 perces,
- az Egységben Romániáért frakció, a nemzeti kisebbségek csoportja, az SOS Románia, a Béke – Románia az első frakció 1-1 perces,
- a pártfüggetlen törvényhozók 2 perces időkerettel rendelkeznek.

