Ciucă: Egészen biztosan lesznek változások, a kabinet összetételében is

Agerpres

Nicolae Ciucă kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a miniszterelnök-cserekor egész biztosan lesznek változások, a kabinet összetétele is módosulni fog.
Az újságírók kérdésére válaszolva azt is elmondta, hogy a kormányfői tisztséget átvevő Marcel Ciolacué lesz a döntő szó a kinevezéseket illetően, de addig is zajlanak az egyeztetések a pártvezetők között, a pártokon belül, hiszen a miniszterjelöltek listáját jóvá kell hagyniuk a pártok országos vezetőségének is.
Rámutatott, mindenképpen tiszteletben tartják a rotációról szóló egyezményt, tekintve azonban, hogy politikai koalícióról van szó, lehetséges, hogy néhány kérdésben lesznek változtatások.
Arra a kérdésre, hogy a rotációkor átveszi-e a kormányfőhelyettesi és a védelmi miniszteri tisztséget, azt válaszolta, hogy még korai hipotézisekről beszélni, idejében megvitatnak mindent.
'Még van idő 26-áig' - szögezte le a liberális elnök arra kérdésre, hogy benyújtja-e ezen a héten Klaus Iohannis államfőnek az új kormány összetételét.
Egy technokrata pénzügyminiszter kinevezésének lehetőségét illetően pedig kijelentette: 'ha szakember és párttag is lenne egy személyben, az tökéletes lenne', de nyomatékosította, hogy nem egy elnöki tanácsadóról van szó.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben