A miniszter a szenátus oktatási bizottsága által az INIM Alapítvánnyal együttműködésben szervezett Az iskola újjáépítése belülről: mentális egészség, értelem és közösség című vitán elmagyarázta: az iskolai házifeladatok mára már nagy teherré váltak, és a rendelet útmutatást ad arra, hogyan lehet ezeket beépíteni az oktatási folyamatba úgy, hogy
A rendelet hozzá fog járulni az életminőség javításához nem csupán a gyerekek, hanem a pedagógusok esetében is. Előírásai szerint lesznek kötelező, valamint fakultatív házi feladatok – fogalmazott David.
A második rendelet a vidéki tanulók támogatására vonatkozik. Kifejtette: szomorú, hogy a romániai oktatási rendszerben olyan nagy egyenlőtlenségek vannak a városi és a vidéki oktatás között. Mint mondta, a statisztikák azt mutatják, hogy ha valaki vidéki diák, ráadásul még hátrányos helyzetű közösségben él, akkor az életben való siker esélye nagyon kicsi, nem beszélve a nyolcadikos képességfelmérő vizsgán vagy az érettségin elért eredményekről – írja az Agerpres.
Kiemelte azt is, hogy egy jó eredményeket elérő iskola partnerségre léphet egy másik, támogatásra szoruló iskolával, és ennek keretében a fő tantárgyakat a szakképesítéssel rendelkező tanárok tartanák online rendszerben.
„Úgy gondolom, hogy ez az egyik fontos mechanizmus, amelyen keresztül hozzájárulhatunk az egyenlőtlenségek csökkentéséhez, és ez ismét jobb életminőséget eredményezhet, azon iskolák tanulóinak is, amelyek a hátrányos helyzetű vidékeken találhatók”
– magyarázta a tanügyminiszter.
Hangsúlyozta azonban, hogy a rendelet további intézkedéseket is tartalmaz.







