A kormány által csütörtökön elindított adatbázis összesített adatai szerint az állami vállalatok vezetői közül több mint 370-en havonta legfeljebb 25 ezer lejes jövedelemben részesülnek, 115 ember keres 25 és 50 ezer lej között,
Egyetlen olyan személy szerepel az összesítésben, akinek a havi jövedelme meghaladja a 100 ezer lejt.
Ő Bogdan Stelian Mîndrescu, aki három vezetői tisztségből összesen havi 134.146 lej bruttó jövedelemhez jut.
A legnagyobb összeget a bukaresti repülőtereket működtető vállalat (CNAB) vezérigazgatójaként kapja, ez havi 69.348 lej, emellett a Román Gépjármű-nyilvántartó (RAR) igazgatótanácsának tagjaként 29.538 lej, a Román Polgári Légügyi Hatóság (AACR) igazgatótanácsi tagjaként pedig további 35.260 lej bruttó jövedelemben részesül havonta. A három összeg együtt több mint 134 ezer lej, ami változatlan javadalmazás mellett egy év alatt meghaladná az 1,6 millió lejt.
Több mint százan legalább két tisztséget töltenek be
Mîndrescu esete nemcsak a jövedelem nagysága miatt figyelemre méltó, hanem azért is, mert egyszerre három vezetői pozíciót tölt be, az új adatbázis pedig azt mutatja, hogy
A kormány összesítése szerint több mint száz személynek legalább két vezetői tisztsége van egyidejűleg, az egyes pozíciókhoz tartozó javadalmazások pedig összeadódhatnak.
A most nyilvánosságra került adatok alapján Mîndrescu után Mustafa Sinan rendelkezik az egyik legmagasabb összesített havi jövedelemmel, ő ugyancsak három állami vállalatnál tölt be tisztséget, amelyekből havonta összesen 95.378 lej bruttó jövedelme származik. A kazánok, emelőberendezések és nyomás alatt működő berendezések ellenőrzésével foglalkozó állami vállalat, a CNCIR vezérigazgatójaként havi 45.232 lejt kap, emellett a Midia Green Energy igazgatótanácsi tagságáért 25.215 lej, az Energonuclear igazgatótanácsában betöltött tisztségéért pedig 24.931 lej jár neki.
Bárki megnézheti a vezetők szerződéseit
Az adatok a kormány által szeptember 24-én elindított guvernanta.gov.ro platformon váltak hozzáférhetővé, amely
Olyan társaságokról van szó, amelyek valamely központi közintézmény alárendeltségében, koordinációjában vagy felügyelete alatt működnek, így az adatbázis nem valamennyi romániai állami tulajdonú vállalatot foglalja magában.
A platformon több mint 1350 nyilvános dokumentum érhető el, ezek között több mint 650 vezetői önéletrajz és több mint 600 mandátumszerződés található, emellett megismerhetők a vezetők javadalmazására, tisztségeire és politikai kötődésére vonatkozó nyilvánosságra hozott adatok is.
A rendszer létrehozását Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes kezdeményezte, a kormány szerint pedig
valamint az állami vállalatok reformjának elősegítése.

