Jelentést kért a belügyminisztérium a katasztrófavédelem korábbi ellenőrzéseiről

Agerpres

Az eddig hat halálos áldozattal járó tűzeset után a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) előzetes jelentést kért a Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőségtől a kedden legégett Ferma Dacilor panziónál végzett korábbi ellenőrzéseiről.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának kedd esti közlése szerint a jelentésnek tartalmaznia kell a feltárt hiányosságokat és az esetleges szankciókat, valamint a hiányosságok kiküszöbölésére hozott intézkedéseket. Az IGSU szakemberei alaposan elemezni fogják ezt a dokumentumot - ígérte a Raed Arafat államtitkár vezette főosztály.
A közlemény szerint a 'megfelelő intézkedéseket' vonja maga után, ha az elemzések során kiderül, hogy a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség nem az előírások szerint látta el a feladatát.
Korábban a Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség arról számolt be, hogy a Ferma Dacilor panziónak nem volt tűzvédelmi engedélye. A tájékoztatás szerint az intézmény 2019-ben ellenőrzéseket végzett a vendéglátóipari egységnél, és a felügyelőik hat szabálytalanságot találtak, amelyekre figyelmeztették a létesítményt működtető vállalkozást. A felügyelőség közölte azt is: az akkori ellenőrzéseken megvizsgált dokumentumokból nem derült ki a panzió megnyitásának időpontja, ami alapján megállapítható lett volna, hogy a vállalkozásnak kell-e igényelnie tűzvédelmi engedélyt.

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben