Florin Barbu mezőgazdasági miniszter hétfőn két órán át tárgyalt a juhtenyésztők egyesületeinek képviselőivel, és az ágazat összes problémájára sikerült megoldást találni, a 2024-es állami támogatásoktól kezdve a rendelkezésre álló uniós forrásokon át a gyapjúfeldolgozásig és a pásztorkodásig.
Bár a tárgyalásokon jelen lévő egyesületek képviselői elégedetten nyilatkoztak a találkozón elért eredményekről, a sajtótájékoztató alatt több juhtenyésztő tüntetett a minisztérium körül az ágazat decemberi támogatásainak kifizetését követelve.
A tiltakozásra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Florin Barbu miniszter kijelentette, hogy a tüntető juhtenyésztők nem az ágazatot képviselik, még ha ezt is állítják magukról. 'Az odakint tüntetők a benzin jövedéki adójának állami támogatását kérik, ők nem állattenyésztők' - magyarázta.
Emlékeztetett arra, hogy a mezőgazdasági minisztérium kifizette már a gazdáknak járó decemberi támogatások 95 százalékát. Szerinte most azok tüntetnek, akik nem teljesítették a kifizetéshez szükséges feltételeket, például hiányos dokumentációt nyújtottak be.
A sajtótájékoztatón a juhtenyésztők képviselői is megerősítették, hogy a minisztériumnál tüntető személyek nem tagjai a szervezeteiknek.
A mezőgazdasági miniszter hétfőn és kedden találkozik a gazdaszövetségek, a feldolgozók és a kiskereskedők képviselőivel, hogy megvitassák az ágazat problémáit.
Megegyezett a mezőgazdasági miniszter a juhtenyésztők egyesületeinek képviselőivel, tüntetés zavarta meg a sajtótájékoztatót






