Bihari Napló
Megjelent a Hivatalos Közlönyben az egyetemi ösztöndíjakat szabályozó miniszteri rendelet módosítása
Megjelent a Hivatalos Közlönyben az egyetemi ösztöndíjakat szabályozó miniszteri rendelet módosítása

Fotó: Székelyhon

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Megjelent a Hivatalos Közlönyben az egyetemi hallgatók állami ösztöndíját szabályozó miniszteri rendeletet módosító jogszabály, amelyik többek között előírja, hogy a tanulmányi ösztöndíjat a szorgalmi és a vizsgaidőszakban folyósítják az államilag támogatott nappali tagozatos képzésben részt vevő diákoknak.

Az új miniszteri rendelet szerint az ösztöndíj folyósítása a hallgatói jogviszony elvesztésének időpontjában, illetve a tanulmányi előmeneteli feltételek teljesítésének elmulasztása esetén szűnik meg a felsőoktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának megfelelően – írja az Agerpres.

Az államilag támogatott nappali tagozatos képzésben részt vevő hallgatók teljesítmény-ösztöndíjra is jogosultak. Ezek folyósítása az állami felsőoktatási intézmények saját eljárása szerint történik.

A kétszakos tanári alapképzésben és a tanári mesterképzésben részt vevő hallgatók tanulmányi ösztöndíja a nettó minimálbér összege.

Szociális ösztöndíjakra az államilag támogatott nappali tagozatos képzésben részt vevő, 35 évnél fiatalabb hallgatók jogosultak. A juttatást a szorgalmi és a vizsgaidőszakban folyósítják.

A rendelet előírja azt is, hogy a más oktatási intézményekben eltöltött évek száma, a külföldi tanulmányok és más forrásokból származó ösztöndíj nem lehet kizáró ok az egyetemi hallgatói állami ösztöndíjak odaítélésekor.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben