Új ösztöndíjpályázatot hirdetett a kolozsvári Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület szociálisan hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű diákok számára.
A regensburgi Szent László Lovagrend képviselői ösztöndíjakat nyújtottak át november 28-án, péntek délután a Nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban. Idén már tizenegy elismerésben részesítettek 5–8. osztályos diákokat.
A Rákóczi Szövetség ösztöndíjait adták át a váradi és a környező településeken élő diákoknak, illetve szüleiknek október 16-án, csütörtök reggel. A 10 ezer forint egyszeri juttatásban közel 1100 előkészítő osztályos gyermek részesül Bihar megyében.
Romániában több mint ötven százalékkal csökkent a felsőoktatási ösztöndíjalap a kormány júliusban hatályba léptetett deficitcsökkentő intézkedéseinek hatására, ami hallgatók tízezreit fosztja meg a támogatástól.
Daniel David oktatási miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hogy a közoktatásban három típusú ösztöndíjat vezetnek be és csökkenni fog az egyetemi hallgatói ösztöndíjalap.
Forráshiány miatt racionális módon át kell szabni a romániai ösztöndíjrendszert, amelyik a legbőkezűbb az Európai Unióban – jelentette ki szombaton az oktatási miniszter.
A romániai ösztöndíjak tervezett csökkentése ellen tiltakozott csütörtökön Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron, Nagyváradon és több más egyetemi központban a hallgatói szervezetek országos szövetsége (ANOSR), pénteken is folytatták.