A parlamentben tartott sajtótájékoztatóján a politikus hangsúlyozta, hogy nem növelik a minisztériumok számát, és mindhárom kormányfőhelyettes vezetni fog egy-egy tárcát – írja az Agerpres.
Kérdésre válaszolva kijelentette:
A kijelölt miniszterelnök szerint a tárcákat is hatékonyabbá teszik, többek között csökkentik az államtitkárok számát ott, ahol lehet. Hangsúlyozta, hogy csak a kormányprogram véglegesítése után tárgyalnak a miniszterjelöltekről.
– nyilatkozta Mureșan.
Hozzátette:
hogy jövő hét elején, hétfőn és kedden megtörténjen a miniszterjelöltek meghallgatása a szakbizottságokban, majd a parlament szavazzon a beiktatásról.
Siegfried Mureșan ugyanakkor azzal a kéréssel fordult a parlamenthez, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább 60 percig tartson, lehetőséget adva nekik arra, hogy meggyőzhessék szakértelmükről a szakbizottságokat.

