Nem rendeltek el semmilyen kényszerintézkedést a nyomozó hatóságok a férfi ellen, akit kihallgattak a nagyszebeni rablógyilkosság ügyében.
A Szeben megyei rendőrség pénteki közleményében hangsúlyozta, több tanú vallomása is arra utalt ugyan, hogy a férfi egyike a rablógyilkosság feltételezett elkövetőinek, az eddigi vizsgálatok és a kihallgatása során nem derült fény olyan "kétséget kizáró bizonyítékokra", amelyek alapján kényszerintézkedést rendelhettek volna el ellene. A hatóságok folytatják a nyomozást annak megállapítására, hogy milyen köze volt a férfinek az esethez - tették hozzá.
Egy ismert nagyszebeni üzletember otthonába november 6-án hatolt be három maszkos személy. A lakásból 200.000 euró értékben vittek el órákat. Az üzletembert súlyosan bántalmazták, a házban tartózkodó lányát és kedvesét viszont nem bántották. A férfi a rablótámadás után kórházba került, ahol belehalt sérüléseibe.
Az ügyben őrizetbe vettek egy 44 éves újszentesi (Temes megye) férfit is, aki a gyanú szerint az autójával átvitte a határon a külföldre menekült gyanúsítottak egyikét.
Nem rendeltek el kényszerintézkedést a nagyszebeni rablógyilkosság ügyében kihallgatott férfi ellen
