Az Arad megyei törvényszéki ügyészség csütörtökön kiadott közleménye szerint az eset július 14-én történt. Az aradi vasútállomás környékén levő pénzváltó irodától egy személy jelentette a helyi rendőrségnek, hogy egy hallucinogén szerek hatása alatt levő férfi agresszíven viselkedik az utcán a járókelőkkel. A helyszínre kiszálló három helyi rendőr lefogta és megbilincselte a férfit, majd az őrsre kísérte azonosítás és a bírság kirovása végett.
A helyi rendőrség székhelyének parkolójában a térfigyelő kamerák tanúsága szerint a három rendőr közül kettő - L. F-N. és G.C. - erőszakot alkalmazott a hátrabilincselt kezű férfival szemben. L.F-N. többször fejbe rúgta, C.G pedig hátulról megrúgta, mielőtt bevitték volna az épületbe. A kamerák rögzítették, amint L.F-N. folytatja a férfi ütlegelését, és az is látható, hogy a kezében tartott tonfát is használja - mutat rá az ügyészségi közlemény.
A nyomozóhatóság szerint később a helyi rendőrség székhelyére riasztották a mentőket és a rohammentősöket is, a férfit pedig hordágyon vitték el az épületből. Az Arad megyei sürgősségi kórházba szállították, ahol másnap meghalt.
A nyomozók boncolást rendeltek el, a törvényszéki orvosok pedig megállapították, hogy M. M.V.erőszakos halált halt. Megállapították továbbá, hogy az áldozat akut mérgezést szenvedett egy azonosítatlan anyagtól, de azt is, hogy ütlegelés okozta sérülései voltak, a testére mért ütések nyoma kemény tárgyaktól származott.
A kórbonctani jelentés szerint a koponyáját ért ütések nyomán agyrázkódás és koponyaűri vérömleny lépett fel, a mellkasára mért ütések miatt pedig megsérült a szívburok és megrepedt a szív is. A belső sérülések miatt fellépő vérzések nyomán állapota gyorsan romlott, súlyosbító körülmény volt a véralvadási zavar és a szervezet leromlott állapota, amit feltehetően akut etanolmérgezés idézett elő, illetve az is, hogy a páciens krónikus szívburokgyulladásban és -elzsírosodásban szenvedett. Az ügyészek kérni fogják a bíróságtól a helyi rendőr 30 napos vizsgálati fogságba helyezését.