A véradás minden országban az egészségügyi rendszer egyik alapja, hiszen mindennap emberek ezrei szorulnak vérátömlesztésre műtétek, balesetek vagy súlyos betegségek miatt.
A természet gyermekeink egyik legjobb pedagógusa – így összegezhető egy mondatban az első alkalommal megszervezett Roots (gyökerek) Természetpedagógiai Konferencia, amelyet október 3-án és 4-én tartottak meg Nagyváradon a Grund School szervezésében.
Sokan érkeztek a Nagyváradi Állami Egyetem által szervezett Kutatók Éjszakája elnevezésű ismeretterjesztő rendezvényre, amit szeptember 26-án, pénteken 17 és 22 óra között tartottak a felsőoktatási intézmény sportcsarnokában.
Felnőtteknek szóló írásterápiás előadásnak és műhelymunkának adott otthont a váradi Léda-ház nemrégiben. A foglalkozást dr. Mikola Emese pasztorálpszichológus tartotta.
Közös Erasmus-projektben vesznek részt ebben az évben a debreceni Brassai Sámuel Műszaki Technikum, illetve a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium diákjai és tanárai.
Zsúfolásig megtelt a nagyvárad-újvárosi református templom szeptember 8-án, hétfőn délelőtt a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium tanévnyitó ünnepsége alkalmával. A megjelent diákok, pedagógusok, szülők Isten áldását kérték az új tanévre.
Még el sem kezdődött az idei tanév, de az máris látszik, hogy több szempontból is érdekes lesz. Egyrészt a deficitcsökkentő intézkedések miatt, másrészt pedig felfordulást fognak okozni a több oktatási intézményt is érintő felújítások.
Az idén 125 éves Szigligeti Színház mozgalmasan töltötte a nyarat: augusztusban az ArtEger Feszt keretében a Kaktuszvirágot mutatták be, Szentendrén két bemutatót is tartottak, míg a hónap végén Budapesten a Csárdáskirálynővel vendégszerepelnek.
Már három éve követi a nagyváradi szeméttelep közelében az áramütésből adódó madárpusztulásokat Bărbos Lőrinc biológus. Az augusztus eleji biharpüspöki eset tehát, amikor is több gólyatetemet találtak a villanyoszlopok körül, nem számít újdonságnak.