Bihari Napló
Rafila: Az egészségügyi szakszervezetek követelései jogosak, de csak több szakaszban rendezhetők
Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Agerpres

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint az egészségügyi szakszervezetek követelései jogosak, de csak több szakaszban rendezhetők.
A B1TV-nek nyilatkozó tárcavezető csütörtök este elmondta, aznap hosszasan tárgyalt a legnagyobb egészségügyi szakszervezet, a Sanitas vezetőivel. Megnyugtatta őket, hogy nem lesz létszámstop az ágazatban. Emlékeztetett arra, hogy felkérte a megyei egészségügyi igazgatóságokat, írják össze a szükséges állásokat, és a kormány jóvá fogja hagyni versenyvizsgák kiírását a betöltésükre.
A miniszter szerint akadnak még rövid távon megoldható szakszervezeti követelések. Példaként említette az étkezési és a vakációs utalványok kérdését. Közölte azt is, hogy hamarosan aláírják az ágazati kollektív munkaszerződést. Ehhez már csak arra van szükség, hogy a kormány elfogadja az egészségügyi személyzet pihenőszabadságát szabályozó sürgősségi rendeletet.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy honnan lesz pénz a szakszervezetek által kért béremelésekre, Rafila emlékeztetett arra, hogy a gazdaság most válságban van. Ezért azt kérte a szakszervezeti vezetőktől, hogy készítsenek egy listát a rövid távon, és egy másikat a hosszú távon rendezhető követeléseiktől. A béremelések az utóbbi csomagba tartoznak. „Az inflációt, az ukrajnai háború és a koronavírusjárvány okozta problémákat mindenkinek figyelembe kell vennie. A szakszervezetek követelései jogosak, de menetrendet kell kidolgoznunk a rendezésükre. Az a helyes megoldás, ha ezeket több szakaszban oldjuk meg” - fejtette ki az egészségügyi miniszter, aki meggyőződését fejezte ki, hogy az új kormány megalakulása után folytatható a párbeszéd a szakszervezetekkel.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben