A hatóság tájékoztatása szerint a hat érintett üzlet ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozik, amelynek nevét a hatályos jogszabályok értelmében az üzemeltető hozzájárulása nélkül nem hozhatják nyilvánosságra – írja az Agerpres.
A DNSC közleménye szerint kedden kibertámadásokról érkeztek jelentések több európai országból, köztük Belgiumból, Svédországból, Hollandiából, Luxemburgból, Írországból és Észtországból. Hasonló incidensekről vagy feltételezett támadásokról számoltak be Finnországban, Dániában, Olaszországban és Portugáliában is. Néhány héttel korábban Franciaországban történtek hasonló esetek.
A támadások elsősorban a Danfoss, valamint a Copeland és Dixell által gyártott, illetve szállított hűtésvezérlő rendszereket érintik, különösen azokat, amelyek elavult szoftvereket használnak, vagy már nem kapnak biztonsági frissítéseket.
A DNSC szakértői szerint a támadók módosítják a hűtőberendezések vezérlőrendszereinek működési paramétereit.
Egyes esetekben például
A támadók emellett megváltoztathatják a beállított hőmérsékletet és a riasztórendszer működését is.
A hatóság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az érintett típusú berendezések használata önmagában nem jelenti azt, hogy az adott rendszert kibertámadás érte.
A DNSC azt javasolja az üzemeltetőknek, hogy korlátozzák a hűtőrendszerek internetes elérhetőségét, ellenőrizzék a beállításokat, frissítsék a szoftvereket, változtassák meg az alapértelmezett jelszavakat, és kizárólag biztonságos kapcsolaton keresztül engedélyezzék a távoli hozzáférést. A már megtámadott berendezéseknél a gyári beállítások visszaállítását is ajánlják, figyelmeztetve, hogy ez önmagában nem akadályozza meg az újabb támadásokat.
A hatóság szerint az ilyen incidensek nemcsak informatikai problémákat okozhatnak, hanem
A DNSC ezért arra kéri az érintett vállalatokat, hogy kiemelten kezeljék ezeket a fenyegetéseket, ellenőrizzék a külső szolgáltatók által üzemeltetett rendszereket is, és mielőbb vezessenek be megfelelő biztonsági intézkedéseket a működésükhöz szükséges infrastruktúra elleni támadások megelőzésére.
Az Euronews beszámolója szerint hétfőn
Hasonló problémákat jelentettek más európai országokból is. A hűtő- és fagyasztóberendezések hőmérsékletének megemelkedése miatt több helyen több tízezer euró értékű élelmiszert kellett megsemmisíteni.
A berendezésekhez szoftvert szállító Danfoss szerint a problémákhoz hozzájárult, hogy egyes ügyfelek nem telepítették a szükséges biztonsági frissítéseket.

