Tanzániai állami látogatással folytatja afrikai körútját Klaus Iohannis

Agerpres

Tanzániai állami látogatással folytatja pénteken afrikai körútját Klaus Iohannis.
Az államfőt tanzániai hivatali kollégája, Samia Suluhu Hassan fogadja Dar es Salaam-i hivatalában, ahol négyszemközti megbeszélésüket követően közös sajtótájékoztatót tartanak.
Szombaton Hussein Mwinyi zanzibári elnökkel találkozik Klaus Iohannis, majd vasárnap búcsúceremónián vesz részt a Dar es Salaam-i elnöki hivatalban.
A román államfő kedden kezdte meg afrikai körútját Kenyában, ahol William Ruto elnökkel egyeztetett, majd az Egyesült Nemzetek Szervezetének nairobi hivatalában fogadta az ENSZ Környezetvédelmi Programjának ügyvezető igazgatója. Szerdán a Nairobi Nemzeti Parkban tett látogatás keretében találkozott Alfred Nganga Mutua kenyai természetvédelmi miniszterrel, valamint a Kenya Wildlife Service főigazgatójával, Erustus Kangával. Csütörtökön az Uthiru leánygimnáziumban tett látogatást az államfő.
Iohannis afrikai körútjának következő állomása a Zöld-foki Köztársaság, ahol megbeszélést folytat majd Jose Maria Neves elnökkel, a Nemzetgyűlés elnökével, Austelino Tavares Correiával, Jose Ulisses Correia e Silva miniszterelnökkel és Praia város polgármesterével, Francisco Avelino Carvalhóval. Programja szerint az elnök találkozni fog olyan zöld-foki köztársaságbeli egykori egyetemistákkal, akik Romániában tanultak.
A román államfő afrikai körútja szenegáli hivatalos látogatással zárul. Ennek keretében tárgyalni fog szenegáli hivatali kollégájával, Macky Sallel, majd közösen részt vesznek az ENSZ szenegáli hivatalának avatóünnepségén.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben