A HiSky légitársaság Bukarest–Hurghada útvonalon közlekedő járata nem sokkal a felszállás után jelzett problémát: a fedélzeti rendszer egy kabinnyomással kapcsolatos szenzor aktiválódását észlelte. A pilóta a vonatkozó biztonsági előírásoknak megfelelően a visszafordulás mellett döntött, és a repülőgép a Henri Coandă Nemzetközi Repülőtér felé vette az irányt.
A Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a gép a leszállást megelőzően mintegy egy órán keresztül Bukarest térségében körözött, hogy az üzemanyag-fogyasztással elérje az optimális leszállósúlyt.
– olvasható Alexandru Rogobete hivatalos Facebook-oldalán.
A katasztrófavédelem megelőző intézkedésként aktiválta a repülőtéri vészhelyzeti tervet. A helyszínen több tűzoltóegység, műszaki mentőcsapatok, mentőegységek, valamint mobil intenzív terápiás jármű is készenlétben állt. A hatóságok hangsúlyozták: az intézkedések kizárólag a protokoll részeként, elővigyázatosságból történtek.
– nyilatkozta a Digi24 televíziónak dr. Raed Arafat, a Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) vezetője. Hozzátette: a repülőgép olyan alacsonyabb magasságban repült, ahol már nem volt szükség a kabin nyomás alá helyezésére.
Az érintett repülőgép egy Airbus A320-232 típusú, YR-SUN lajstromjelű repülőgép volt – írta a Boarding Pass. A gép vasárnap korábban több utat is teljesített, többek között Nagyvárad és London Stansted repülőterére. A FlightRadar adatai szerint délután tért vissza Bukarestbe, ahonnan az egyiptomi járat indult volna.
A kabinnyomás-jelző szenzor aktiválódása nem feltétlenül jelent azonnali veszélyt: előfordulhat lassú nyomásváltozás vagy akár műszaki érzékelési hiba is. Ilyen esetekben a szabványos eljárás a visszatérés a kiinduló repülőtérre, vagy a legközelebbi alkalmas repülőtéren történő leszállás.







