Megjöttek az első magasabb gázszámlák a korábbi rögzített árszint megszűnése után
Megjöttek az első magasabb gázszámlák a korábbi rögzített árszint megszűnése után

Fotó: Orbán Orsolya

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Megérkeztek az első magasabb gázszámlák a korábbi árkorlátozási rendszer átalakítása után, és sok fogyasztó máris jelentős drágulásról számol be.

Az Antena 3 beszámolója szerint egyes ajánlatokban a földgáz ára már meghaladja a 0,40 lejt kilowattóránként, miközben a korábbi, háztartási fogyasztókra alkalmazott hatóságilag rögzített árszint 0,31 lej/kWh volt. Ez azt jelenti, hogy egy 1000 kWh-s fogyasztás esetén a számla akár mintegy 90 lejjel is magasabb lehet, mint a korábbi védett ár mellett.

A változás azért érinti érzékenyen a háztartásokat, mert a téli hónapokban a gázfogyasztás sok családnál könnyen eléri vagy meghaladja az 1000 kWh-t.

A hatósági árkorlát idején a fogyasztók kevésbé érezték a piaci ármozgásokat, mivel a végső számlán megjelenő ár felső határát az állam rögzítette. Ennek a rendszernek a megszűnése után azonban a szolgáltatói ajánlatok közötti különbségek is látványosabbá váltak: az Antena 3 szerint Bukarestben például 34 ajánlatból mindössze négy maradt a korábbi 0,31 lej/kWh-s szint körül.

Megoldás lehetne az áfa csökkentése

A drágulás mérséklésére George Niculescu, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság, az ANRE elnöke az áfa csökkentését vetette fel. A javaslat szerint a lakossági földgáz esetében az áfakulcs 21 százalékról 11 százalékra csökkenne, ami Niculescu szerint már a következő havi számlákon érzékelhető könnyítést jelentene a fogyasztóknak. A hatóság számításokat is végzett a lehetséges hatásokról, de a döntés a kormány hatáskörébe tartozik.

A számlák értelmezését sok fogyasztó számára az is nehezíti, hogy a gáz árát egyre inkább kilowattórában tüntetik fel, miközben a gázóra továbbra is köbmétert mér. Ennek oka, hogy a számlázás alapja nem pusztán az elfogyasztott gáz térfogata, hanem az abból kinyerhető energiamennyiség.

Az ANRE magyarázata szerint a fogyasztott földgáz energiája úgy számítható ki, hogy a köbméterben mért mennyiséget megszorozzák a fűtőértékkel. Egy köbméter földgáz általában nagyjából 10–11 kilowattórának felel meg, de a pontos érték térségenként és időszakonként változhat. Az E.ON tájékoztatása szerint a felső fűtőérték jellemzően 9,7 és 11,5 kWh között mozog köbméterenként. Ezért fordulhat elő, hogy két háztartás azonos köbméternyi gázfogyasztás mellett sem pontosan ugyanannyi energiát használ el, és a számlán szereplő végösszeg is eltérhet.

Végül mégis emelkedtek a gázárak

A mostani drágulás azért is vált ki erős reakciókat, mert a román kormány és az energiahatóság vezetői még néhány hónappal ezelőtt azt hangsúlyozták, hogy a lakossági gázárak nem fognak jelentősen emelkedni.

Bogdan Ivan energiaügyi miniszter február közepén arról beszélt, hogy az új mechanizmus révén a háztartások számára a végső ár nem haladja majd meg a korábbi maximumszintet, mivel a termelői ártól kezdve a szállítási és szolgáltatási költségekig több elemet is szabályozott keretben tartanak.

A hivatalos kommunikáció akkor azt sugallta, hogy a fogyasztók a gyakorlatban nem érzik majd meg az átállást. Ehhez képest az elmúlt napokban több olyan ajánlat és számla is nyilvánosságra került, amely már jóval a korábbi, 0,31 lejes kilowattóránkénti árszint fölött mozog, így egyre több fogyasztó érzi úgy, hogy a valós piaci árak végül mégis megjelentek a számlákban.

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben