A nagyváradi F. M. G. a vád szerint szeptember 2-án éjjel, 3.30 körül követte el a cselekményt. Ekkor a nagyváradi Borsi úton megszólított egy prostituáltat, majd
Egy ponton a férfi – idegesen és ittasan – beindította az autót, majd a nő felé gyorsított.
Amikor látta, hogy mit tett, a férfi hátramenetbe kapcsolt, majd elhajtott a helyszínről, anélkül, hogy megvárta volna a rendőrök érkezését.
F. M. G.-t rövid időn belül elfogták a közlekedési rendőrök. A vérvizsgálat alapján megállapították, hogy
Az áldozatot a nagyváradi megyei kórházba szállították, ahol megállapították, hogy sérülései miatt néhány napos orvosi ellátásra van szüksége.
A férfit emberölési kísérlet miatt őrizetbe vették, majd szeptember 3-án 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték. A döntést megfellebbezte, de nem járt sikerrel, így október 2-ig rács mögött marad.
Az ügyiratot tárgyalásra a Bihar Megyei Törvényszékre küldték, amely hétfőn vizsgálja meg,
A büntető törvénykönyv értelmében az ellene felhozott vádak alapján F. M. G.-t akár tíz év szabadságvesztésre is ítélhetik.

