Több mint 800 Bihar megyei rendőr teljesít szolgálatot a katolikus húsvét és az ortodox virágvasárnap során. Április 7–10. között biztonságban ünnepelhetnek a Bihar megyei lakosok, hiszen a közrendvédelmi és a közlekedésrendészeti osztályok rendőrei, valamint a gazdasági és bűnügyi nyomozók is jelen lesznek a megye utcáin és útjain, valamint a nyilvános rendezvények helyszínein, mint például a templomoknál. Az említett időszakban naponta több mint 95 járőrcsapat fog járőrözni az utcákon, a közúti rendőrök pedig radarozni fognak, továbbá szondáztatnak is. A közlekedésrendészet azt tanácsolja a járművezetőknek, hogy viselkedjenek megfelelően, haladjanak a forgalmi viszonyoknak megfelelő sebességgel és ne kövessenek el kockázatos előzéseket, továbbá a forgalmi dugók és torlódások elkerüléséért arra kérik a sofőröket, hogy előre tervezzék meg az utazást, tájékozódjanak a választott útvonalról, az útviszonyokról és az időjárás-előrejelzésről.