A Nagyváradi Ítélőtábla december 18-án, csütörtökön hozott ítéletet az ügyben: csökkentették a büntetés időtartamát és a kártérítés összegét is.
A Nagyváradi Ítélőtábla megsemmisítette a Bihar Megyei Törvényszék által augusztusban hozott ítéletet.
Az új ítélet szerint a vádlott három évet kell töltsön egy nevelő- és büntetésvégrehajtó intézetben, ebből azonban levonódik az az időszak, melyet előzetes letartóztatásban és házi őrizetben töltött. Ez több mint két évet jelent, ugyanis a bűncselekmény napján előzetesbe helyezték, majd ezt házi őrizetre váltották.
Továbbá a fiatal lány és szülei 6045,52 lej anyagi kártérítést kell fizessenek az áldozatnak, melyhez hozzáadódik az eset óta gyűlt kamat. Ezen kívül a Nagyváradi Ítélőtábla elfogadta az áldozat azon kérelmét, hogy fizessék meg azt a kárt is, melyet elszenvedett a gyógyulás időszakában, ez a kimaradt fizetését jelenti, 2772 lejt. További 90.000 lej erkölcsi kártérítést kell fizessenek az áldozatnak, előzőleg 30 ezer euróról volt szó.
A Bihar Megyei Sürgősségi Klinikai Kórháznak 49.650 lejt kell fizessenek, ez az összeg fedezi az áldozat műtétjét és kezelését.







