BN-összeállítás
Gázszivárgás miatt szállt ki a katasztrófavédelem több járműve, köztük egy speciális vegyi, biológiai, sugárzási és nukleáris esetekkel foglalkozó egység vasárnap este a nagyváradi Podului utcába, miután jelentették, hogy az egyik tömbházlakásból gázszag érződik. Camelia Roșca, a Bihar megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy az esetet március 5-én 20.07 órakor jelentette be az egyik szomszéd a 112-es segélyhívó számon. A telefonáló szerint gázszag volt érezhető a lépcsőházban. A szomszédok feltételezése alapján az egyik második emeleti lakásban történhetett a szivárgás. A helyszínre egy tűzoltóautó, egy speciális egység és egy rohammentő egység is kiszállt. Míg a tűzoltók a helyszínre tartottak, beérkezett még egy hívás, amiben közölték, hogy az egyik családtag bejutott az említett második emeleti lakásba, ahol eszméletlenül találták a tulajdonost, egy 36 éves nőt. A szóvivő szerint a tűzoltók két kinyitott gázpalackot találtak a tömbházlakásban. A nőt a mentők a helyszínen ellátták, majd kórházba szállították. A tűzoltók elzárták a palackokat, majd kiszellőztették a lakást és a tömbházat.