Frissítve│Halálos baleset történt Körösbarlangnál
Frissítve│Halálos baleset történt Körösbarlangnál

Fotó: ISU Bihor

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A rendőrség közleményben tájékoztat a baleset körülményeiről. A helyszíni vizsgálat során kiderült, hogy egy 20 éves szászfalvai (Măgești) fiatalember, miközben a 184-es községi úton haladt autójával, nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt, ezért egy jobbra ívelő kanyarban áttért a szembejövő sávba, ahol frontálisan ütközött egy másik személygépjárművel, melyet egy 57 éves körösbarlangi férfi vezetett.

A balesetben a második autó utasa, egy 56 éves körösbarlangi nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A sofőröket megszondáztatták, mint kiderült, egyikük sem fogyasztott alkoholt. Az ügyben további nyomozás folyik.

***

Halálos kimenetelű közúti baleset történt december 2-án, kedden reggel 7.37 óra körül a 184-es községi úton Körösbarlangnál (Peștere). A helyszínre a mezőtelegdi rendőrök szálltak ki. Alina Fărcuța rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a balesetben két személygépjármű volt érintett, egy személy állapota kritikus. A kiérkező mentők azonnal megkezdték az áldozat újraélesztését.

A katasztrófavédelem közleménye arról tájékoztat, hogy a 112-es segélyhívószámra beérkező hívás szerint két személy szorult műszaki mentésre. Az élesdi tűzoltókat, a rohammentőket és a váradi mentőszolgálat egy egységét is a helyszínre vezényelték. Kiérkezésükkor három sérült személyt azonosítottak, közülük ketten eszméletüknél voltak, egy személynek viszont leállt a légzése és a szívverése. Esetében azonnal elkezdték az újraélesztést, viszont a nő nem reagált a beavatkozásra, a helyszínen életét vesztette.

A másik két áldozatot a tűzoltók kivágták az autókból, a helyszíni ellátásukat követően kórházba szállították, enyhébb és közepesen súlyos sérülésekkel.

A katasztrófavédelem helyszínen készült fotója alapján frontális ütközés történt.

A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben a baleset pontos körülményeinek megállapításáért.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben