A Nagyváradi Bíróság melletti ügyészség vádirata szerint G. C. S. két éven át, 2020 novembere és 2022 októbere között tevékenykedett a Facebookon. Hamis neveket használt, és különböző jótékonysági ügyekre – beteg vagy árva gyermekek, hátrányos helyzetű családok, illetve beteg állatok megsegítésére – kért pénzt.
– közölték a Bihar megyei gazdasági bűnözést vizsgáló rendőrség munkatársai 2022 októberében, amikor a nőt csalás gyanújával őrizetbe vették.
A nő azzal is gyanúsították, hogy hamisan egy humanitárius alapítvány képviselőjeként mutatkozott be, és súlyos helyzetben lévő emberek megsegítésére hivatkozva magánszemélyektől és cégektől is pénzt kért – írja a Bihon.
A letartóztatásakor a gazdasági bűnözést vizsgáló rendőrök 190 olyan személyt azonosítottak, akiket a nő állítólag megkárosított. Az okozott kárt akkor több mint 40 ezer lejre becsülték.
2025 áprilisában, amikor a nőt folytatólagosan elkövetett csalás miatt bíróság elé állították, a nagyváradi ügyészség vádirata már 124 károsultat említett. Ők különböző összegeket utaltak a nő PayPal- és Revolut-számláira, abban a hiszemben, hogy a pénzt az általa bemutatott jótékonysági ügyek támogatására fordítják.
A Nagyváradi Bíróság november 3-i ítélete értelmében a nőnek a kétéves felügyeleti időszak alatt részt kell vennie egy társadalmi visszailleszkedést segítő programban, valamint 60 napig ingyenes közösségi munkát kell végeznie. Az ítélőbíró figyelembe vette, hogy a vádlott 2023 januárjáig három hónapot előzetes letartóztatásban töltött.
Emellett kötelezte, hogy 37 károsultnak térítse vissza az adományként átutalt összegeket, összesen mintegy ötezer lejt.
A nőnek 3000 lej perköltséget is ki kell fizetnie. Az ítélet kézbesítésétől számítva tíz nap áll rendelkezésére, hogy eldöntse, fellebbez-e a Nagyváradi Ítélőtáblánál.

