Megúszták a börtönt a fiatalok, akik nyolc autót törtek fel egy éjszaka alatt Tenkén
Megúszták a börtönt a fiatalok, akik nyolc autót törtek fel egy éjszaka alatt Tenkén

Illusztráció

Fotó:

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Ittasak voltak és pszichoaktív szerek hatása alatt álltak. Ezzel magyarázták tettüket azok a tenkei fiatalok, akik a vád szerint egyetlen éjszaka alatt nyolc, a községben parkoló autót törtek fel, és különféle tárgyakat loptak el.

A 35 éves R. F., a 20 éves P. F., valamint az akkor 17 éves T. F. ellen a 2024. március 2-án, 18.30 és éjfél között elkövetett bűncselekmények miatt nyomoztak – írja a bihon.ro. A tenkei térfigyelő kamerák rögzítették, amint a három fiatal több utcán végighaladva próbálgatja az autók ajtajait.

Hat olyan járműbe jutottak be, amelyek ajtaja nem volt bezárva, további két autó esetében pedig betörték a hátsó szélvédőt vagy az egyik oldalsó ablakot.

Egy motoros láncfűrészt, egy lézeres szintezőt, egy fémkeresőt, két doboz cigarettát és egy mellényt loptak el, a tulajdonosok által becsült kár meghaladta a 12.000 lejt.

Négy nappal később a tolvajokat őrizetbe vették, de 24 óra elteltével szabadon engedték őket. P. F. és T. F. 2024. április 8-án ismét rács mögé kerültek, miután további két személlyel együtt több tárgyat loptak el egy lakatlan házból. Akkor is erősen ittasak voltak – állították a tanúk, akiknek felajánlották az ellopott holmikat.

Felfüggesztett büntetések és nevelő jellegű intézkedések

A tárgyalás során mindhárom vádlott elismerte az autókból elkövetett lopásokat – elmondásuk szerint

alkohol fogyasztása és tiltott szerek használata után követték el azokat.

Néhány nappal 2025 vége előtt a Szalontai Bíróság R. F.-et 1 év és 2 hónap, P. F.-et pedig 1 év, 6 hónap és 10 nap szabadságvesztésre ítélte, mindkét büntetést 3 éves próbaidőre felfüggesztve. Emellett mindkettőjüket 100 nap közmunkára kötelezték.

Mivel T. F. a cselekmények idején még nem töltötte be a 18. életévét, vele szemben

hathónapos, napi felügyeletet előíró nevelő intézkedést alkalmaztak,

mely idő alatt köteles lesz iskolai felzárkóztató tanfolyamon részt venni. A fiatalembert 2024 júliusa óta tartották letartóztatásban, de az ítélet kihirdetésével egyidejűleg szabadon engedték.

Mindhárom elítéltet 400 lej perköltség megfizetésére kötelezték. A Szalontai Bíróság ítélete nem jogerős, az érintettek a kézbesítéstől számított 10 napon belül fellebbezhetnek.

Korábban írtuk

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben