Részleteket közölt a rendőrség a vasárnap, Robogánynál történt motoros balesetről. A rendőrség közleményéből kiderül, hogy szeptember 20-án 12.47 körül értesítették a hatóságokat arról, hogy a 76-os országúton, Robogányon kívül közúti baleset történt.
A helyszíni vizsgálat során kiderült, hogy a balesetben egy motoros volt érintett. A 22 éves fugyivásárhelyi fiatalember, miközben motorjával Belényes irányába tartott, egy különösen veszélyes, balra ívelő kanyarban még ismeretlen okok miatt elvesztette uralmát a járműve felett, és nekicsapódott az utat szegélyező szalagkorlátnak.
A helyszínre a rendőrök mellett a mentők is kiérkeztek. A mentősök azonnal elkezdték a súlyosan sérült motoros újraélesztését, de nem jártak sikerrel, a fiatal a helyszínen életét vesztette.
A rendőrség folytatja a nyomozást a baleset pontos körülményeinek megállapításáért.
A helyi motoros közösség a baleset után pár órával megemlékezést szervezett Nagyváradon a tragikusan fiatalon elhunyt társuknak.
Korábban írtuk

