Sokkoló eset Érkörtvélyesen: éveken át erőszakolta a saját lányát, előzetes letartóztatásba került a 42 éves apa
Sokkoló eset Érkörtvélyesen: éveken át erőszakolta a saját lányát, előzetes letartóztatásba került a 42 éves apa

Fotó: Pixabay.com

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Újabb megrázó eset történt Bihar megyében: egy 42 éves férfit kedden 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek, miután azzal gyanúsítják, hogy közel hét éven keresztül ismételten szexuálisan és fizikailag bántalmazta saját lányát.

A vádak szerint a bántalmazások akkor kezdődtek, amikor az áldozat mindössze 8 éves volt, és évekig folytatódtak anélkül, hogy bárki tudott volna a történtekről. A tragikus eset Érkörtvélyes községben zajlott. A kislány és fiútestvére az apjuknál maradtak, miután a férfi elvált a gyermekek édesanyjától, aki az ország egy másik részére költözött.

A férfi, D. A. I. időközben egy másik nővel élt együtt, és a pár teljesen elzárkózott a külvilágtól. Magas kerítéseket emeltek, kerülték a szomszédokkal való kapcsolatot, és még a helyi hatóságok hozzáférését is korlátozták. A környéken élők visszahúzódónak, ellenségesnek és időnként agresszívnek jellemezték őket – írja az Ebihoreanul.

Idézet
Senki sem tudta, mi történik. Nagyon zárkózottak és agresszívek voltak, nem engedték, hogy bárki bepillantson az életükbe

– nyilatkozta az Ebihoreanulnak Nagy István, a község polgármestere. (Szerkesztőségünk munkatársa telefonon kereste a polgármestert, de egyelőre nem sikerült elérni őt.)

A történtek csak 2024-ben kerültek napvilágra, amikor a 15 éves lány elmenekült otthonról. Egy barátnőjénél talált menedéket, akinek elmondta, mi történt vele, a barátnő pedig azonnal értesítette a hatóságokat.

A nyomozás közel két évig tartott, mivel a férfi, miután tudomást szerzett a feljelentésről, külföldre menekült. Nemrég tért vissza az országba, ekkor a nyomozók őrizetbe vették, majd 2026. április 7-én a Bihar Megyei Törvényszék ügyészei bíróságra küldték, előzetes letartóztatását kérve.

A férfi házi őrizetet vagy bírósági felügyeletet kért, azonban a bíró úgy döntött, hogy az ügyészség javaslatára 30 napos előzetes letartóztatásba helyezi. A bíróság a cselekmény különös súlyosságát – kiskorú sérelmére, folytatólagosan elkövetett nemi erőszak – és a súlyosbító körülményeket is figyelembe vette, mivel a bántalmazás saját gyermek ellen, hosszú időn át történt.

A büntető törvénykönyv szerint a férfit akár 15 év szabadságvesztésre is ítélhetik.

A bíróság keddi döntése nem jogerős, a vádlott 48 órán belül fellebbezhet. A fiatal lány jelenleg a szociális szolgálatok védelme alatt áll, és szakmai tanácsadásban részesül.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben