Frissítés
A tűzoltóság közleménye szerint a balesetben – amit 12.50 órakor jeleztek a 112-es sürgősségi telefonszámon – két gépjármű és három személy volt érintett.
A sérülteket a helyszínen elsősegélyben részesítették. A járműből kiszabadított nőt és egy férfit kórházba szállítottak, mindketten eszméletüknél voltak, és együttműködtek a mentőkkel.

Fotó: ISU Bihor
Az egyik sofőr mellkasi zúzódást szenvedett a biztonsági öv miatt. A nő fejsérülést, bal lábszártörést és jobb bokarándulást szenvedett, a másik sofőr nem szorult orvosi ellátásra – nyilatkozta a bihon.ro-nak dr. Hadrian Borcea, az UPU-SMURD vezetője.
***
Korábban írtuk:
Súlyos baleset történt csütörtök kora délután Nagyváradon, a Füzes (Sf. Apostol Andrei) utcán, nem messze a Széles (Menumorut) utcával való kereszteződéstől.
.

Fotó: P. Nagy Noémi

