A nagyváradi Ronald Reagan utcában mentettek ki egy testvérpárt a nagyváradi tűzoltók, miután a tömbház első emeleti lakásában beragadt a bejárati ajtó. A szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint egy négy éves és egy két éves gyermekről van szó. A két gyermek édesanyja szeptember 5-én, hétfőn 21 óra körül pár pillanatra elhagyta a lakást, majd visszatértekor már nem tudta kinyitni a bejárati ajtót, a két gyermek pedig megijedt, és sírni kezdtek. A nő azonnal hívta az 112-es sürgősségi számot segítségért. A helyszínre kiérkeztek a tűzoltók, akik egy létra segítségével egy nyitott ablakon keresztül jutottak be a lakásba. Ezt követően belülről kinyitották az ajtót és a két gyermek biztonságban visszakerült az édesanyjához.
A gyermekek védelme érdekében a Bihar megyei tűzoltók azt javasolják, hogy mindig zárják be azoknak a helyiségeknek az ablakait, ahova a gyerek be tud menni, szellőztetés esetén maradjanak a közelükben, vagy használjanak függőleges ablaknyílási rendszert. Az ablakok és erkélyek közelébe ne helyezzenek asztalokat, székeket, szekrényeket vagy olyan tárgyakat, amelyekre a gyermekek felmászhatnak. Amennyiben szúnyoghálóval rendelkeznek, ugyanazokat az óvintézkedéseket kövessék, mint a szúnyogháló nélküli ablakok esetében.
A katonai tűzoltóság továbbá azt javasolja, hogy a gyufákat, öngyújtókat, mérgező anyagokat, tisztítószereket, gyógyszereket tartsák elzárva gyermekeik elől, és győződjenek meg arról, hogy a lakásban lévő szekrények, bútorok stabilan vannak felszerelve. Mindezek mellett az éles tárgyakat tárolják biztonságos helyen, valamint ne hagyjanak forró vízzel, forró étellel teli edényt a tűzhelyen, vagy olyan helyen, ahol a gyermek könnyen hozzáfér. Ugyanakkor a kisgyermekek védelme érdekében fontos, hogy szabályokat szabjanak meg, és közös gyakorlással tanítsák meg gyermekeiket ezek betartására.
Fotó: ISU