A nyomozók összesen tíz helyszínen tartanak házkutatást, ezek közül nyolc Bihar megyében található. A hatóságok többek között az egyesület érkörtvélyesi székhelyén, valamint borsi és nagyváradi címeken is vizsgálódnak. Az ügyben a Bihar Megyei Törvényszék mellett működő ügyészség és a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztályának munkatársai járnak el – írja az Ebihoreanul.
Beteg gyermekek kezelésére gyűjtöttek
A Kicsi Noel – SMA1 Egyesületet 2019-ben alapították, miután széles körű összefogás indult az SMA1-es, vagyis 1-es típusú gerincvelői izomsorvadással diagnosztizált Ölyüs Noel megmentéséért.
A gyermek számára 2020-ban nagyszabású adománygyűjtést szerveztek, amelynek eredményeként megvásárolhatták a 2,1 millió dollárba kerülő Zolgensma-kezelést.
Az egyesület ezt követően más, súlyosan beteg gyermekek számára is gyűjtéseket szervezett. Ugyancsak 2020-ban mindössze 12 hét alatt 2,5 millió dollárt gyűjtöttek az SMA1-gyel diagnosztizált Alessia kezelésére – mely összeget végül egy másik beteg gyermek, Ayan kapott meg, ugyanis Alessia nyerte meg a Zolgensma-lottón a kezelés finanszírozását.
Az egyesület saját, nyilvánosan közölt adatai szerint megalakulása óta több mint kétszáz beteg gyermek különféle kezelését támogatta, összesen több mint tízmillió euró értékben.
Az elmúlt években jelentős online közösséget építettek ki, csak a Facebookon több mint 540 ezren követik az oldalukat.
Fodor Hilda: Én is tisztázást várok
A Bihari Napló megkeresésére Fodor Hilda, Noel édesanyja, az egyesület alelnöke is reagált a nyilvánosságra került információkra. Megerősítette, hogy náluk is tartottak ellenőrzést, elmondása szerint azonban semmi gyanúsat nem találtak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy jelenleg ő sem rendelkezik teljes körű, hivatalosan megerősített információkkal az ügy részleteiről.
– részletezte Noel édesanyja.
– nyilatkozta szerkesztőségünknek Fodor Hilda.
Rendőrségi közlemény a házkutatásokat követően
A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztályának nyomozása szerint a visszaélések 2020 és 2026 között történhettek. A gyanú szerint egy 55 éves érmihályfalvi férfi – az Érkörtvélyesen bejegyzett, adománygyűjtéssel foglalkozó egyesület elnökeként, valamint egy kereskedelmi cég ügyvezetőjeként – öt másik személlyel működött együtt.
A további öt gyanúsított 34 és 55 év közötti, nagyváradi, érmihályfalvi, borsi, illetve érkörtvélyesi lakos, akik különböző kereskedelmi társaságok képviselői.
A nyomozók szerint az egyesület vezetője informatikai karbantartásra, reklámra, marketingre, fénymásolásra és egyéb hasonló szolgáltatásokra kötött szerződéseket a cégekkel. Ezek alapján az egyesület nevére számlákat állítottak ki.
A hatóságok azt gyanítják, hogy a számlák egy része mögött valójában nem volt elvégzett munka, vagy a feltüntetett szolgáltatások mennyisége és értéke nem felelt meg a tényleges teljesítésnek, illetve az egyesület valós szükségleteinek.
A rendőrség szerint ennek eredményeként az egyesület által beteg gyermekek kezelésének támogatására összegyűjtött adományok egy része ahelyett, hogy a rászorulókhoz került volna, a szerződött kereskedelmi cégekhez vándorolhatott.
A házkutatások során a rendőrök könyvelési iratokat, számlákat, szerződéseket és más dokumentumokat, valamint négy mobiltelefont foglaltak le. Ezeket a nyomozás folytatásához használják fel.
Az ügyben a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági bűncselekményeket vizsgáló szolgálata folytatja a nyomozást a Bihar Megyei Törvényszék mellett működő ügyészség ügyészének felügyelete alatt.

