Bihari Napló
A bihari nagy földvárban – hagyományőrzők bemutatója

Kiss Ferenc Zsolt

„Tisztelt hajdú és kuruc vitézek, nemzetes urak és hagyományőrzők! Az egyetemes értékű hajdú és kuruc nemzeti örökségünket gyarapítsátok és átadjátok!” E felszólítás értelmében tartották meg – július 24-én, a falunap keretében – a VIII. Biharvári Népünnepélyt.

Az eseményt megelőzően egy kisebb társaság – e gondolattal: ha már Biharon jár – koszorút vitt Jármy Ferenc kuruc kapitány és a vele 1704. január 7-e éjjelén elesett vitézek emlékét őrző táblához.

Különben a lejátszott, Gellért Gyula főszervező által magyarázott esemény a törökök birtokolta nagyváradi vár a császári erőkkel 1691-ben elkezdett és 1692-ben sikerre vitt visszafoglalását hivatott bemutatni. Az írónak is csak fények és színek kellenének, hogy e látványt valamelyest átélhetővé tudja tenni. Milyen az, amikor különféle korokhoz, különféle ranghoz és rendhez tartozó viseletekben egyszer csak megjelennek előttünk hús-vér emberek. Bár ezen egy, említett eseményhez csatlakoztak a különböző fegyvernemek képviselői, öltözeteikkel az egész régmúltunkat megidézték. Voltak itt honfoglaló magyarok, kurucok, huszárok, egy betyár, valamint törökök és osztrák császári katonák. A közönség az esemény előtt és után közös fényképezkedésre kérte fel egyiket-másikat.

Nem maradt más, mint hogy megemlítsem: e vértelen csatában közreműködtek a Partiumi Íjász Egyesületek, a kuruc hagyományőrzők és a Vitézi Rend.

Illetve ide kívánkozik még a meghívólapból egy idézet: „Kérjük a mindenható Urat, hogy ebben az évben is áldja meg jövőteremtő szolgálatainkat, történelemformáló küldetésünket, valamint hogy legyen lelki-szellemi közösség és béke itt, a Kárpát-hazában.”

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben